Az Oukitel K10-ben ugyanis négyszer akkora akkumulátor van, mint egy átlagos telóban.

A barcelonai Mobil Világkiállításon futottunk bele ebbe a kínai csodába, ami már a megjelenésével is azonnal felhívta magára a figyelmet.

A dizájnfilozófiája alapján a K10 az úgynevezett féltégla-iskolát követi, valószínűleg még a CAT S61-nél is vaskosabb, de ahogy ránéztünk az adatlapjára, rögtön kiderült, miért: a K10-ben egy 11 ezer mAh-os akkis van, ami kábé háromszor-négyszer akkora, mint amit egy hagyományos telefonban találunk (a legújabb Samsung Galaxy S9-ben például 3000 mAh-os akksi van). Ennek köszönhetően a K10 akár négy-öt napot is kibír töltés nélkül. Az Oukitel amúgy egyhetes üzemidőt ígér, de akkor higgy gyári adatnak, amikor ló legel a sírján.

Ennek következményeként a telefon nem csak megjelenésre emlékeztet egy féltéglára, de tömege is olyan tisztességes, hogy öv nélkül csak a legbátrabbak csúsztatnák be a nadrágzsebükbe. A telefon 283 grammot nyom, ami durván kétszerese annak, amit egy mai okostelefontól megszokhattunk.

Bár Barcelonában nem volt lehetőségünk alaposabb tesztnek alávetni a telót, de az interneten azért számos értékelést találhatunk a K10-ről, ezek alapján pedig sajnos úgy tűnik, hogy a telefon előnyei nagyjából véget is érnek a végtelen üzemidőnél. Hiába mutat papíron jól a hatcolos, 2160x1080 pixeles IPS kijelző, a 6 GB RAM, a MediaTek Helio P23 proci, vagy a négy darab (két előlapi és két hátlapi) kamera, ami mellett a telefonban még ujjlenyomat-olvasót és USB-C-csatlakozót is találunk, ha a visszajelzések és tesztek alapján a telefon minősége a közelében sincs annak, amit 2018-ban elvárhatnánk, főleg, ami a kamerát és a kijelző minőségét illeti.

Nagy kár, hiszen a hetvenezer körüli árával semmivel sem drágább, mint egy hasonló képességű középkategóriás teló, így akinek fontos az üzemidő, ár-érték arányban keresve sem találhatna jobbat (meg amúgy sem nagyon).

Az Oukitelnek amúgy nem ez volt az egyetlen extravagáns telefonja a kiállításon:

Íme a telefon, amit a világvégére terveztek

Vagy ha nem is, az biztos, hogy az Oukitel K10000 Max azt is kibírná. Kétszer.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés