Mindenből egy kicsit. Ez lehetett az alapelv, amikor az Egan Airships nekiállt a Plimpnek, avagy a "plummet proof blimp"-nek, aminek a neve magyarra fordítva annyit jelent, hogy "lezuhansábiztos léghajó".

Halkan jegyeznénk meg, hogy a léghajókkal nem is az volt a baj, hogy lezuhantak, hanem hogy kigyulladtak (ez a veszély a modern léghajóknál már nem fenyeget), de ez nem is annyira lényeges, ugyanis a Plimp ettől függetlenül is egy igencsak érdekes konstrukció: az Egan Airships fogta a hagyományos léghajók héliummal töltött tartályát, a repülőgépek vezérsíkját valamint néhány gáz-elektromos hibrid hajtású propellert, így egy olyan légi járművet kaptak, ami képes helyből fel- és leszállni, elbír akár tíz embert is, a végsebessége pedig eléri a 150 km/h-t.

Az eddigiekből és a léghajó maximum 2100 kilométeres hatótávjából már elég nyilvánvaló lehet, hogy a Plimp Model J nem a Boeingek és Airbusok konkurenciájának készült, a hadászati célú felhasználás mellett minden bizonnyal tehetősebb emberek szórakoztatására vagy városnézésre lehet majd használni. A léghajó ára amúgy négymillió dollár, vagyis több mint egymilliárd forint lesz, amit négy év alatt kell kifizetniük a vásárlóknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés