„„Grandiózus”” változás állt be a Facebook-logó dizájnjában.

2004-es indulás óta a Facebook már többször is változtatott a logóján, legutóbb éppen most. A módosítás azonban annyira visszafogottra sikeredett, hogy nem csoda, hogy ha nem vetted még észre – nézd csak:

Balra a régi, jobbra az új

Ha azt hinnéd, hogy mindössze annyi történt a logóval, hogy kicsit besötétedett és a színátmenetet helyett homogén lett, akkor fel kell, hogy hívjuk rá a figyelmed, hogy ennél többről van szó. A Facebook szerint „merészebb” lett az új dizájnnal, ami – akárhogy is nézzük – érdekes kijelentésnek tűnik, csak röhögni tudunk rajta:

Korábban azonban ennél jóval szembetűnőbb változtatásokat is eszközöltek Mark Zuckerbergék:

(Forrás, fotó: Facebook, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ennyit kell dolgoznod Magyarországon és külföldön egy új iPhone-ért

Spoiler: sokkal többet, mint Svájcban, de jelentősen kevesebbet, mint Egyiptomban.

28 év után elköszön egyik alapprogramjától a Windows

Még a Windows 95-tel érkezett, de a 2024-ben érkező Windows 12-ben már nem lesz ott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés