Szívás, de abban biztos lehetsz, hogy nem ez viszi csődbe a Facebookot.

Az olasz fellebbviteli bíróság megállapította, hogy a Facebook megsértette a közösségi az olasz szerzői- és versenyjogi szabályait, amikor lemásolta a Business Competence olasz IT-cég Faround nevű alkalmazását – ezt a Facebookon Ismerősök a közelben (angolul Nearby) néven láthatod, a lényeg pedig, hogy ennek „segítségével te és az ismerőseid megoszthatjátok egymással a tartózkodási helyeteket”.

Az ítélet szerint a közösségi óriásnak sérelmi díjat kell fizetni, ennek összegét 3,83 millió euróban, azaz nagyjából 1,4 milliárd forintban határozták meg.

Ebből egyébként már korábban is volt ügy: 2012-ben is az olasz informatikai vállalatnak adtak igazat, a Facebook akkor fellebbezett, és megígérte, hogy elérhetetlenné teszi a funkciót az olasz felhasználók számára. 2019-ben ismét a Business Competence javára döntöttek, akkor 350 ezer euró, azaz 125 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezték a közösségi oldalt.

És az megvan, hogy...

Felgyorsult a Föld tengely körüli forgása

Mi nem fogjuk érzékelni, a műholdas kommunikációra viszont jelentős hatással lehet.

(Forrás: Reuters, HVG, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában