A SETI egyik vezető kutatója állítja.

A Liner szúrta ki a földön kívüli létformák keresésével foglalkozó intézet, a SETI egyik vezető kutatójának, Andrew Siemion egyik nyilatkozatát, amely szerint túlságosan naív feltételezés azt gondolni, hogy a földönkívüliek jó szándékúak lennének:

„Nagy esély mutatkozik arra, hogy rosszindulatú idegenektől hemzseg az univerzum. Ezt pedig mindenképpen számításba kell vennünk a világűr feltérképezése és kutatása esetén.”

Siemion szerint az is szentimentális képként él az emberek fejében, hogy a földönkívüliek barátságosan fogadják majd az emberiség kapcsolatfelvételét. Ezen az állásponton van Michio Kaku fizikus is, aki szerint könnyen elképzelhető, hogy valójában egy agresszív ellenséggel állhatunk szemben.

Egy fizikus professzor elmondta, mit csinálj, ha elrabolnak az ufók

És azt is, hogy hol alakulhatott ki még élet a Naprendszerünkben.

Ha már földönkívüliek, ufó és hasonlók:

Ufó látható a felvételeken, már a Pentagon is megerősítette

Háromszög alakú valami jelenik meg az égbolton.

Azonosítatlan repülő tárgyak vettek üldözőbe több amerikai hadihajót is

Nem most történte, de ezzel kapcsolatban szólalt meg a U.S. Navy admirálisa.

(Forrás: Liner, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés