Tök jó, hogy a telefonoddal már pandává is átváltoztathatod magadat, de azért nem kell nagyon cinikusnak lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk, a technológia éppen azokon a területeken hagyta cserben az emberiséget, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.

Vegyük például a látássérülteket: 2017 van és mi a legfejlettebb eszköz, amivel egy látássérült közlekedhet?

A bot.

Ebben hozhat egészen radikális változást néhány kínai egyetemista találmánya. A Kunmingi Egyetem diákjai Eye See néven olyan kamerával és lézeres szenzorral ellátott okossisakot fejlesztettek, ami képes érzékelni a tereptárgyakat, értelmezi a feliratokat, sőt, ha találkozol valakivel, akkor a mesterséges intelligencia segítségével rövid leírást is ad az illetőről.

A sisak egyelőre arra képes, hogy a három méternél közelebbi tereptárgyaknál automatikusan figyelmezteti a viselőjét az akadályra, emellett felolvassa a feliratokat, és leírást ad az emberek ruhájáról valamint a korukat is megtippeli. Reméljük, a nagy technológiai cégek ebben is látnak majd annyi fantáziát, mint mondjuk a nyuszis szelfi filterekben, mert hogy a találmányból lesz-e valami, most már leginkább azon múlik, hogy tudnak-e hozzá befektetőket találni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés