Mi lesz a következő? A fociban eltörlik a gólokat?

Na nem mintha nem tartanánk jó ötletnek, de ezzel együtt is eléggé elképzelhetetlen, hogy a Facebook az Instagram mintájára

eltüntetné a lájkokat.

A dolog hasonlóan nézne ki, mint az Insta esetében, vagyis ezután csak a posztoló láthatná, hogy hányan lájkolták a bejegyzését, mindenki más pedig csak annyit, hogy ki lájkolta a posztot. Annyira amúgy nem meglepő, hogy a Facebook ilyeneken gondolkodik, hiszen az Instagramon sikeres volt a húzás: a felhasználók pozitívan fogadták a változtatást, amit a Facebook azóta több országra is kiterjesztett.

A közösségi oldal vezetője, Mark Zuckerberg a tavaszi F8-konferencián hirdette meg a "The future is private" (azaz a jövő privát) irányvonalat, amibe jól illeszkedik a lájkok elrejtése, annál is inkább, mert számos kutatás bizonyította, hogy a lájk minden rossz forrása, ami függőséget és komoly szorongásokat idéz elő az erre hajlamos felhasználóknál. Az már más kérdés, hogy a Facebook részben éppen erre a függőségre építette az üzleti modelljét, és az sem egyértelmű, hogy a lájkok elrejtése mennyire változtat majd ezen, hiszen – ahogy említettük – maga a bejegyzés szerzője továbbra is láthatja, hányan lájkolták a posztját.

(Fotó: Review Connection)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában