Miközben az Artemis–2 legénysége éppen történelmet írt, és minden eddigi embernél messzebb merészkedett a világűrben, egy váratlan vendég is feltűnt a fedélzeten. Egy magányos üveg Nutella úszott át az Orion kabinjában, ami azonnal beindította az internet népének fantáziáját.

Az Orion űrhajó fedélzetén tartózkodó négy asztronauta nem akármilyen mérföldkövet hagyott maga mögött: több mint 400 ezer kilométeres távolságot tettek meg az otthonuktól, ezzel hivatalosan is megdöntötték az Apollo 13 legénysége által 1970-ben felállított rekordot. Miközben a világ ezt a történelmi pillanatot figyelte az élő közvetítésen, majdnem ellopta a show-t egy üveg Nutella, ami a súlytalanságban átlejtett a fedélzeten.

A közösségi médiát természetesen azonnal letarolták a felvételek, és sokan rögtön méregdrága termékelhelyezést sejtettek a háttérben. Mikor már az univerzum legnagyobb reklámjáról beszéltek, a NASA gyorsan lehűtötte a kedélyeket. A szóvivőjük kijelentette, hogy az étrend összeállításában nem kötnek marketingmegállapodásokat.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy az űrhajósok is emberek, és ebben a szokatlan környezetben is szeretik az édességet.

Persze a legénység nem csak édességen élt a tíznapos küldetés alatt, a menüben olyan tételek szerepelnek, mint a sajtos makaróni, a marhaszegy, a csőben sült brokkoli vagy a rántotta, amihez bőséges mennyiségű csípős szószt és kávét is vittek magukkal. De adódik a kérdés, hogyan eszik meg a Nutellát anélkül, hogy mindent összekennének vele a súlytalanságban? A megoldás zseniális: öt tucat tortillát is vittek magukkal erre a célra.

Ez is érdekelhet:

Szinte el sem hagyta a Földet az Artemis–2, máris megadta magát az űrhajó űrvécéje

Egy több milliárd dolláros űrmissziót nem feltétlenül egy rakétahiba vagy navigációs probléma tudja megakasztani, néha elég egy makacsul rakoncátlankodó vécé is.

400 200 km és 40 200 km/óra: 6 rekord, amivel az Artemis–2 átírja az űrkutatást

Az Artemis–2 négyfős legénysége hamarosan útnak indul, hogy több szempontból is új fejezetet nyisson az emberiség és az űrutazás történetében.

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

A NASA nemcsak visszamegy a Holdhoz az Artemis–2-vel, hanem meg is mutatja, hogyan jut el oda, valós időben, a saját képernyődön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés