Évek óta rebesgetik, de most úgy tűnik, hogy tényleg megtörténik: jön a világ első összehajtható okostelefonja, aminek úgy tűnik, a Samsung Galaxy S7-hez is lehet valami köze.

Mert hogy a telót természetesen az innovatív technológiákban rendszerint élen járó Samsung készül bemutatni, a kínai Weibo szerint jövő januárban, vagyis feltételezhető, hogy a CES-en már láthatunk belőle egy prototípust.

Arra azért nem kell számítani, hogy a koreaiak egy felhasználóknak szánt verziót hoznak, hiszen a Samsung a jóval kevésbé hajmeresztő hajlított kijelző fogadtatását is évekig tesztelte a nagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításokon, mire egy valódi telefonba is be merték rakni a technológiát.

Az állítólag Project Valley néven fejlesztett hajlított telónak ennek ellenére lesz egy nagyon praktikus funkciója is, ugyanis a hírek szerint a telefon két különböző processzorral, egy Snapdragon 620-szal és a vadiúj Snapdragon 820-szal érkezik, ami azt jelenheti, hogy a Samsung fontolgatja, hogy valamelyik jövőbeli telefonjában (ami minden bizonnyal a Galaxy S7 lenne) újra beveti a Snapdragon procit.

Mint ismert, a Samsung éveken keresztül két különböző processzorral, az aktuálisan legjobb Snapdragonnal és a saját fejlesztésű Exynossszal árulta a csúcstelefonjait, viszont idén a legújabb Snapdragon 810 melegedési problémái miatt szakítottak a Qualcommal, és a Galaxy S6-ot csak a saját (egyébként a Snapdragon 810-nél jóval erősebb) Exynos procijukkal forgalmazzák.

(A képek és a videók egy 2013-as koncept telefont ábrázolnak).

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés