A Plútót 1930-ban fedezte fel Clyde W. Tombaugh, és egészen a kétezres évek közepéig úgy tanultuk a suliban, hogy a Naprendszerünk vele együtt kilenc bolygóból áll – azok a régi szép idők, ugye. Aztán eljött a bolygó számára az év, 2006, amely oly szomorú volt, mint a magyar futballválogatottnak az idei.
Történt ugyanis, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, IAU) az ominózus év augusztusában tartott prágai közgyűlésén újraosztályozta a bolygókat, a Plútót pedig lefokozták törpebolygóvá. A döntés persze nem ad hoc született egy Tomasz Czajka-féle elvetemült házibulin, hanem bizony előzménye is volt, méghozzá a Plútó szomszédságában felfedezett Erisz okozott zavart a éterben, amelyre 2005 januárjában bukkantak, és bizony a nehézkes besorolása alaposan megizzasztotta a csillagászokat.
Ugyanis a két égitest hasonló nagyságúnak tekinthető (az Erisz tömege 27%-al nagyobb, a Plútó sugara 23 kilométerrel hosszabb), így felfedezői és az amerikai űrhivatal szakemberei is a Naprendszer tizedik bolygójának tekintették nem hivatalosan egy ideig, azonban egy idő után kézenfekvőbbnek tűnt a bolygómeghatározás fogalmát újra elővenni.
Ugyanis ezek az égitestek nagyon a bolygóbesorolás határán mozogtak, és ugye arra sem volt garancia, hogy a továbbiakban nem fognak hozzájuk hasonlóra bukkanni a Kuiper-övben vagy a szórt korongban – előbbi a Neptunusz pályáján kívül található kisbolygóöv, ide tartozik a Plútó; utóbbi a Naprendszer külső részén, a Kuiper-övön túl egy égitestekkel gyéren „lakott” terület, amelyhez az Eriszt is soroljuk.
Így aztán hónapokon át tartó tudósértekezlet és -vita után a Nemzetközi Csillagászati Unió egy olyan bolygómeghatározást alkotott 2006-ban, amely az Eriszt – és így a Plútót is – a bolygóktól külön kategóriába helyezte. A meghatározás szerint bolygónak nevezhető az az égitest,
- amely a Nap körül kering,
- elegendő a tömege ahhoz, hogy a szilárd testeket összetartó erőket legyőzve anyaga hidrosztatikai egyensúlyban legyen,
- közel gömb alakkal rendelkezik,
- valamint pályájának környezetét képes megtisztítani a kisebb égitestektől, vagyis környezetében domináns tud lenni.
A Plútó épp az utolsónak nem tesz eleget, mert a pályája szomszédságában vannak más égitestek is, de azok mozgását nem az ő gravitációs vonzóereje határozza meg.
Azonban nehogy azt gondoljuk, hogy ezzel véget ért a történet. A „prágai törvényszék” ítéletének kihirdetése óta folyton akadtak olyan tudósok, hobbicsillagászok vagy Plútó-szimpatizánsok, akik az exbolygó státuszának rehabilitálásáért küzdöttek ésszel-lélekkel. Tavaly például az Amerikai Egyesült Államok hat különböző intézetében dolgozó kutatója vélte úgy, hogy a Plútó megérdemli, hogy teljes jogú planétaként ismerjék el. A texasi The Woodlandsben tartott nemzetközi bolygótudományi konferencián ismertetett tanulmányukban a tudósok azzal érveltek,
hogy az osztályozás során főként az égitestek fizikai tulajdonságait, így például az alakjukat és a felszíni adottságaikat kellene figyelembe venni.
Akkor a hangok elcsitultak, azonban csak egy időre, mert most a Közép-floridai Egyetem néhány kutatója vette elő újból a Plútó-témát, méghozzá olyan elhivatottsággal, hogy az elmúlt 200 év bolygómeghatározásokkal kapcsolatos kutatásait nyálazták át, és arra jutottak, hogy csakis egy publikációban van szó arról a bolygóosztályozási kritériumról, amely megköveteli, hogy az égitest tisztára söpörje a saját keringési pályáját – az 1802-es tanulmány érvrendszerének egy részét egyébként azóta már tudományosan megcáfolták. És hogy miért fontos ez? Mert ugye pont ez az a rész, amelyen a Plútó elhasalt.
„Az IAU fogalommeghatározása egy olyan kritériumot használ, amelyet senki sem használt az elmúlt kétszáz év során” – magyarázta Philip Metzger, a tanulmány szerzője, aki szerint egyszerűen túl felszínes és hanyag a csillagászati unió definíciója, mert ha szigorúan értelmezzük azt, akkor egyetlen egy égitest sem kaphatná meg a bolygóstátuszt, ugyanis egyetlen pályát sem lehet tökéletesen tisztára söpörni. Az igazi jobbegyenest viszont csak most következik.
„12 évvel ezelőtt az IAU illetékesei azt állították, a keringési pálya tisztára seprésének kritériuma egy olyan definíció, amelyet a tudósok máskor is használtak az aszteroidák bolygóktól való megkülönböztetésére. Mi azonban bebizonyítottuk, hogy ez egy hamis történelmi állítás, amelyet így tévesen és következetlenül alkalmaztak a Plútó bolygóstátuszának elvételekor is”
– magyarázta Kirby Runyon, a tanulmány társszerzője, a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának munkatársa.
A csapat egyébként hasonlóan látja a bolygóstátusz kérdését, mint tavaly a floridaiak: nem a pályadinamikára kell a koncentrálni, ezek ugyanis könnyen változhatnak, ehelyett a bolygókat a belső tulajdonságaik alapján kell meghatározni, illetve kategorizálni.
Szerintük elég volna tisztázni egyetlen kérdést: elég nagy-e az égitest ahhoz, hogy a gravitációja révén kialakuljon a gömb forma, vagy nem.
„Ez nem egy önkényes meghatározás, ugyanis a gömbforma kialakulása egy fontos mérföldkő a bolygótest fejlődésében. Nyilvánvaló, hogy amint ez megtörténik, aktív geológiai folyamatok indulnak el a bolygótestben. A Plútónak van például egy földalatti óceánja, légköre több rétegből áll, emellett szerves vegyületek, ősi tavak alkotják, vannak holdjai, így bizonyos értelemben dinamikusabb és élénkebb, mint a Mars. Az egyetlen bolygó, amelyre azt mondhatjuk, hogy összetettebb geológiával rendelkezik, mint a Föld” – véli Philip Metzger.
Ethan Siegel asztrofizikus, a Forbes szakírója még tavaly reagált a „Plútó-rehabilitáció” mellett kardoskodó tudósok érveire, és érdemes számba venni az ő gondolatait is, ugyanis kiválóan kiegészítheti az így is zavaros összképet. Ő úgy véli, hogy a probléma túlnő azon a kérdésen, hogy a Plútó tisztára söpri-e a pályáját, vagy sem.
„A fontosabb kérdés: hol van a Naprendszerben elfoglalt helye? Ugyanis amikor egy bolygó meghatározásáról van szó, a geofizika nem elegendő, a csillagászat esetében is érvényes az ingatlanbefektetés legelső három, egyben legfontosabb szabálya: a hely, a hely, a hely”
– utalt ezzel arra, hogy a Plútó pályája nagyon elnyúlt, olyannyira, hogy néha a Neptunusz pályáján belül kerül. Siegel szerint amennyiben tiszta fejjel, őszintén végignézzük a Naprendszerünket alkotó kisbolygókat, törpebolygókat és bolygókat, egyértelművé válik, hogy akad nyolc olyan égitest, amely nagyon különbözik a többiektől, és nem véletlenül tekintjük ezeket tudományos értelemben bolygóknak. Akárhogy is, ez a vita még éveken át téma lesz a szakberkekben – kíváncsiak vagyunk, hogy az „elpusztított bolygó” fel tud-e úgy támadni 2006-os kivégzése után, mint Varecza László 1996-ban, és ha igen, akkor mondjuk mi lesz az Erisszel, és a többi törpebolygóval.
Ezt olvastad már?
(via)