Kínos debütálás.

Oroszország első mesterséges intelligenciával irányított humanoid robotja, az AIdol nem éppen diadalmenettel kezdte pályafutását: a november 10-i moszkvai technológiai bemutatón a fejlesztők nagy büszkeséggel mutatták be a robotot  – amit szinte teljesen hazai alkatrészekből építettek, és az orosz robotika új korszakát hivatott képviselni –,

ami aztán néhány bizonytalan lépés és egy visszafogott integetés után elvesztette az egyensúlyát, és hangos puffanással a földre zuhant, de úgy, hogy több alkatrésze is leesett róla

– mindeközben pedig a Rocky című film ikonikus zenéje szólt.

A szervezők gyorsan reagáltak, és egy nagy, fekete függönnyel igyekeztek eltakarni a színpadot és elrejteni a balesetet szenvedett robotot – a független orosz médiumok által megosztott videófelvételek természetesen villámgyorsan bejárták a közösségi médiát:

(Forrás: Newsweek.com)

Ez is érdekelhet:

Az Apple legújabb innovációja egy magunkra akasztható zseb, ami 75 ezer forintba kerül

Megérkezett az Apple legújabb kiegészítője, amit valószínűleg senki sem kért, de most mégis megkapjuk.

145 fényévre tőlünk megfigyelték a pusztítást, ami a Földre és a Naprendszerre vár

Nagyjából ötmilliárd év múlva a Föld is arra a sorsra a jut, amit most sikerült megfigyelni.

Mi a fenéért van mellbimbójuk a férfiaknak?

Minek nekünk egy testrész, ami látszólag semmire sem jó?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés