Az evolúciós rejtély megfejtéséhez azonban nem a felnőtt férfitestet kell megvizsgálni, merthogy a válasz a méhen belüli fejlődés legkorábbi szakaszában rejlik. A megtermékenyítést követően az embrió genetikai neme (XX vagy XY) ugyan már adott, mégsem látható semmiféle különbség a nemi fejlődés irányában. Az első hetekben a szervezet úgynevezett bipotenciális állapotban van: a belső és külső nemi struktúrák egyaránt fejlődhetnek hím vagy női irányba. A hatodik–hetedik hét környékén azonban megindul a differenciálódás. Ekkor aktiválódik az Y-kromoszómán található SRY gén, ami kulcsszerepet játszik a hím nemi jellegek fejlődésében. A herék fejlődése és a tesztoszteron termelése körülbelül a kilencedik héten veszi kezdetét, addigra viszont a mellbimbók már régen kialakultak mindkét nem esetében.

Az evolúció nem foglalkozik túl sokat azzal, ami nem okoz problémát: ha egy testrész nem akadályozza a túlélést vagy a szaporodást, akkor maradhat. A férfi mellbimbó pedig kifejezetten ártalmatlan alkotóeleme a testnek. Lehet, hogy nem segíti a fajfenntartást, de nem is jelent akadályt, így nincs ok arra, hogy az evolúció „kivegye a kínálatból”.

Ráadásul előfordul, hogy mégis mutat némi biológiai aktivitást, igaz rendkívül ritka esetekben (például hormonális zavar esetén), de a férfiak is képesek tejet termelni – Afrikában az aka pigmeusoknál akár az apák is szoptathatják gyermekeiket. Emellett a mellbimbó idegvégződésekben gazdag terület, így sok férfinál érzékeny, sőt szexuális izgalmat is kiválthat, ez azonban csak mellékes előny, nem igazi funkció.

Ha tehát azt kérdezzük, hogy „Miért van a férfiaknak mellbimbójuk?”, a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Azért, mert így fejlődünk, és mert nincs ok, amiért ne lenne. A férfi mellbimbó végső soron az evolúció apró játékossága: maradt, mert nem zavart senkit. És talán ez pont elég ok arra, hogy békében elfogadjuk a létezését.

(Forrás: IFL Science, Discover Magazine, fotó: Unsplash / Alora Griffiths)

Ez is érdekelhet: