A román légierő kivonta az utolsó orosz gyártmányú, izraeli segítséggel felújított MiG–21 Lancer típusú vadászrepülőgépeit is a szolgálatból, ezentúl az amerikai gyártmányú F-16-os harci gépeivel és a NATO-szövetségesek támogatásával biztosítja az ország légterét.

Romániában egy éve döntöttek arról, hogy idén kivonják a helyi légierőnél még használatban lévő MiG–21 Lancer gépeket, miután tavaly egy ilyen vadászgép lezuhanása nyolc emberéletet követelő kettős tragédiát okozott, ugyanis a pilóta keresésére küldött mentőhelikopter is lezuhant.

Sosem árulták el hivatalosan, hogy hány bevethető MiG–21-es maradt a korábban 110 tagú flottából, a szakértők szerint a román légierőnél már csak harminc-negyven gépet használtak. A típust több mint hatvan éve használták az országban, a kilencvenes években a Lancer-program keretében korszerűsítették a flottát, azóta

ezek közül több mint húsz gép hajtott végre kényszerleszállást, vagy zuhant le az utóbbi három évtizedben,

ezekben az esetekben tizenegy pilóta vesztette életét.

A MiG-ek helyére érkező használt F–16-osok közül 2019-ben állt szolgálatba az első, tizenhat gépből álló raj, további harminckét gépről Norvégiával írtak alá szerződést, ezeket 2024-ben szállítják majd le. A MiG–21-esek utolsó útja a bákói légitámaszpontra vezetett, itt nyugdíjazták azokat aktív és veterán pilóták részvételével.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Wikimedia)

Ez is érdekelhet:

MiG–21-es érkezett a ferihegyi Aeroparkba

Ott fogják folytatni a felújítását az egyik legsikeresebb szovjet vadászgéptípus szép példányának.

Őrülten látványos fotókon az oroszok új büszkesége, a MiG-35

Bár a haditechnika nem szépségverseny, de ha az lenne, az oroszok elég magabiztosan hoznák el az első helyet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve