Eddig csak a szabadalmi bejegyzés alapján lehetett tudni, hogy a Samsung saját AR-szemüveget fejleszt, de a Las Vegas-i CES-en tartott bemutatójukon egyszer csak előkerült a rejtélyes szemüveg.

A legmeglepőbb, hogy a hivatalosan még be sem jelentett szemüveget valójában most sem jelentették be, hanem a GEMS demójuk alatt egyszer csak megjelent benne a Samsung képviselője a színpadon, és a legnagyobb természetességgel elkezdett beszélgetni a virtuális, holografikus trénerével.

Ennek megfelelően nem sokat tudunk róla, hogy pontosan hogy működik az egyelőre prototípus-fázisban levő szemüveg, de ránézésre inkább a Magic Leapre hasonlít, mint a Microsoft Hololensre. A szabadalom alapján annyit lehet tudni, hogy a szemüvegben két külön kijelző van és mostmár azt is tudjuk, hogy a szemüveg vezeték nélkül kapcsolódik más eszközökhöz, például a Samsung exoskeletonjához.

A Samsungnak amúgy nem ez volt az egyetlen meglepő bejelentése a CES-en, hiszen a keynote-on mutatták be a Ballie nevű "élettárs-robotot" is, ami nem csak felismeri és követi a gazdáját, de arra is képes, hogy irányítsa a lakás okosotthon-eszközeit.

Las Vegasban mutatta be a jövőt a Bosch

Füleket ad a Nemzetközi Űrállomásnak és a vezetést is sokkal biztonságosabbá teszi a Bosch, amelynek a most bemutatott újdonságai közül jónéhány akár már a következő években alapvetővé válhat.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés