Vagy ha úgy tetszik, a Huawei Mate S legnagyobb újításával, hiszen ők egy héttel korábban mutatták be a saját nyomásérzékeny kijelzőjüket. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a The Wall Street Journal szerint a Samsung is ráharapott a dologra, és a következő csúcsmodelljük már szintén force touch-technológiával érkezik.

Az üzleti napilap emellett más érdekes pletykákat is megszellőztetett a telefonról, ami a bátrabbak szerint januárban, de valószínűleg inkább márciusban érkezik. Eszerint:

  • A Galaxy S7-ben lesz gyorstöltést is lehetővé tevő USB-C-típusú csatlakozó
  • Retinaszkenner
  • Valamint a nem hajlított változatban visszatér a felhasználók által régóta hiányolt memóriakártya-slot is
  • Emellett a kamera is jobb lesz, bár ennek a kitalálásához azért nem kell atomfizikusnak lenni

Úgy tűnik tehát, hogy a Samsung mindent elkövet, hogy továbbra is minden újdonságot belepréseljenek a telójukba, amire szükségük is van, ha eséllyel akarnak pályázni a 2016 legjobb telefonja címre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.