Tudjuk, valószínűleg még az ükapád is tudna egy olyan sztorit mesélni, amikor a Samsung '48-ban tutira piacra dobott egy összehajtható telót, csak aztán mégsem, hiszen ez a történet lassan egyidős lesz az emberiséggel, de most egészen megbízható források állítják, hogy a koreai cég idén végre tényleg előáll a rejtélyes telefonnal.

A megbízható forrás egész pontosan a Korea Herald, akik annyira pontos információkkal rendelkeznek, hogy az már gyanús: eszerint a Samsung az év második felében fogja piacra dobni a kihajtható telefont, és első nekifutásra százezres nagyságrendben gyártják le, vagyis nagyjából biztosra vehető, hogy ebből a körből Magyarország (és talán egész Európa is) kimarad.

A telefonról magáról egyelőre semmit nem lehet tudni, azon kívül, hogy egyszerre lenne hagyományos okostelefon, a kijelzőt kihajtva pedig egy hétcolos tablet, aminek a hasznosságát talán nem kell ecsetelnünk.

Persze az is előfordulhat, hogy a Samsung végül mindenkit meglepve nem is összecsukható, hanem összetekerhető telefonnal áll elő, de ez annyira nem tűnik valószínűnek: bár a feltekerhető, teljesen flexibilis telefon nyilvánvalóan látványosabb, de mivel hajlítható proci és akkumulátor egyelőre legfeljebb csak prototípusként létezik, ebben az esetben a teljes hardvert be kéne tuszkolni a telefon aljába, ami elég kényelmetlen kompromisszumokra kényszerítené a gyártót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés