Mit érdemel az a bűnös, aki úgy hirdeti a telefonját, hogy vízálló, aztán azt mondja, hogy ne használd víz alatt?

Márpedig a Sony éppen ezt csinálta: van ugye a Sony Xperia Z-sorozat, amit a Sony évek óta úgy próbál megkülönböztetni más csúcstelóktól, hogy az Xperia víz alatt is használható.

Bár ez lehetne akár egy ügyes marketingfogás is (hallottunk már olyanról, hogy cseppálló telefont vízállóként hirdettek), ám ebben az esetben a felhasználói tapasztalatok is összecsengenek a Sony hivatalos álláspontjával, miszerint az IP68 védelemmel ellátott Xperiák akár fél órát is kibírnak másfél méteres mélységben.

Ezek után különösen érthetetlen, hogy a Sony support oldalán azt javasolják a felhasználóknak, hogy felejtsék el ezt az egészet, és eszük ágába se jusson a készüléket víz alatt használni.

Vagyis: "Ne feledd, az eszközt ne használd víz alatt." "A készülék IP-értékét laboratóriumi körülmények között, kikapcsolt állapotban határoztuk meg, így az eszköz víz alatti használata, mint például képek készítése nem javasolt. Ne készíts képeket az eszközzel bármilyen vízalatti tevékenység közben, mint például búvárkodás vagy szabadtüdős merülés." - írják az oldalon, mi pedig csak vakarjuk a fejünket, hogy akkor mi van.

Neked milyen tapasztalataid vannak a Sony telefonokkal? Tényleg bírja a vizet, vagy jogos a figyelmeztetés?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve