És a bemutató videó alapján olyan érzésünk támadhat, mintha egy sci-fiben élnénk.

Azt már eddig is tudtuk, hogy az Xperia Touch névre keresztelt projektor a gyakorlatban is jól működik, hiszen a Mashable hónapokkal korábban kipróbálta, mostantól viszont te is megbizonyosodhatsz róla, ha van fölös 1700 dollárod, azaz kábé 440 ezer forintod.

Bár manapság már egy iPhone-ért is elkérnek ennyit, az ára azért így is elég húzósnak számít, főleg úgy, hogy a Touch hagyományos projektorként szó szerint elég halovány teljesítményre képes: a fényereje mindössze 100 lumenes, és a HD felbontású (1366x768 pixeles) képtől valamint a 4000:1-es kontrasztaránytól sem fogja senki hanyatt vágni magát.

A Touch erőssége mondjuk nem is ebben van, hanem hogy teljes értékű androidos eszközként gyakorlatilag bármit érintőképernyővé alakíthatunk vele, ezt a lehetőséget pedig a Sony teljes mértékben ki is használta, így a Touch-hoz már a megjelenésekor számos olyan alkalmazás elérhető, amihez hasonlót eddig legfeljebb csak filmekben láthattunk.

Bármit érintőképernyővé alakít a Sony új projektora

Igen, akár te magad is egy hatalmas érintőképernyő lehetsz. Na, hogy hangzik?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés