Egy kis Huawei, egy kis Samsung – röviden így lehetne összefoglalni, hogyan képzeli el Hasan Kaymak dizájner az ősszel érkező következő iPhone-t, amit részben az eddigi pletykákra, részben pedig a saját fantáziájára támaszkodva tervezett meg.

Az biztos, hogy ha tényleg ilyen lenne az iPhone XI (amíg nem tudjuk meg a nevét, a biztonság kedvéért így fogjuk hívni), senki sem mondhatná rá, hogy uncsi, hiszen a telefonon jó néhány változás megfigyelhető az XS-hez képest.

  • Az iPhone 6 óta használt lekerekített oldalak helyett visszatér a klasszikus iPhone-okra jellemző szögletesebb dizájn.
  • Elöl a Samsung Galaxy S10 Plushoz hasonló kameralyuk látható, csak éppen nem a kijelző oldalán, hanem középen, ahol eddig a notch volt.
  • Hátul pedig a Mate 20 Próhoz hasonló, négyzetes kameraelrendezés.

A három jóslatból ez utóbbi tűnik a leghihetőbbnek, ugyanis az szinte biztos, hogy a következő iPhone legpengébb változata már három hátlapi kamerával érkezik, és több forrás is úgy tudja, hogy ilyen elrendezésre kell számítani. Sokkal kevésbé tűnik valószínűnek a kameralyuk, amit a Samsungon kívül egyelőre senki sem használ a csúcstelefonjainál, ráadásul ez azt jelentené, hogy az Apple-nek minden bizonnyal le kéne mondania a Face ID-hez használt szenzorokról. Persze lehetséges, hogy a következő iPhone már kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval érkezik, de amilyen megfontoltan építi be mostanában a telefonjaiba az Apple a technológiai újításokat, mi erre egyáltalán nem vennénk mérget.

A videó egyes részein azért látszik, hogy Kaymak igencsak szabadjára engedte a fantáziáját: a kijelző felbontását például 3080x1440 pixelesre húzta, és a 100 wattos gyorstöltő is igencsak nagy ugrás lenne a jelenlegi iPhone 15 wattos töltője után - pláne, hogy a jelenlegi leggyorsabb töltővel rendelkező Huawei Mate 20-at és P30-at is csak 40 wattal lehet töltögetni. Igaz, a Xiaomi éppen nemrég mutatott be egy 100 wattos gyorstöltési technológiát, szóval bármi megtörténhet.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés