Sokan gondolják úgy, hogy karácsonyra nemcsak apró ajándékokat, játékokat, ruhadarabokat szereznek be, hanem különféle műszaki eszközöket vásárolnak, amelyek sokáig jó szolgálatot tesznek. De miért ne lehetne egy ilyen eszköz egyben igazán stílusos és elegáns is?

A számítástechnika hőskorában az eszközök tervezésénél nem a stílus volt az alapvető szempont. Böhöm monitorok, hatalmas asztali gépek, piszkosfehér borítású kiegészítők uralták a kilencvenes éveket, és egyben komolyan berögzült a közfelfogásba, hogy egy műszaki cikk bizony inkább praktikus, mint szép. Szerencsére manapság már nem ez a helyzet: a technológiai fejlődés egyre kisebb és vékonyabb eszközöket eredményez, ezért már a tervezők is odafigyelhetnek arra, hogy az újdonságok elegáns megjelenést kaphassanak: egy-egy jól megválasztott okosóra, laptop vagy telefon egyben divatkellék, státuszszimbólum is lehet.

Jó példa erre a Huawei MateBook X Pro laptop, amely nem csak hihetetlen vékonyságával és csodásan kidolgozott, gyémántvágású, homokfúvott fém készülékházával hódít. A „galaktikus szürke” és „smaragdzöld” árnyalatokban elérhető eszköz ugyan első ránézésre kifejezetten kompakt, ám a hihetetlenül vékony kávák miatt ez szinte egyáltalán nem vesz el a kijelző méretéből. Nem is szabad, hiszen maga a panel is egy stílusgyakorlat: a 3000x2000 képpontos, teljes sRGB színskálát lefedő megjelenítő csodaszép képet ad, ráadásul az extra képarány lehetővé teszi, hogy még több mindent elhelyezzünk rajta munka közben.

Ha egy üzleti megbeszélésen megcsodálják a MateBook X Prót, az ámuldozás folytatódhat a Huawei Watch GT 3 okosórára nézve is. A gyártó ugyanis szakított azzal a beidegződéssel, hogy a modern okosórák egyfajta tech-játékszernek tűnnek, a Huawei Watch GT 3 modell a klasszikus óraformát követi. A női és férfikiadásban egyaránt elérhető eszköz egyszerre képviseli az elegáns, klasszikus formavilágot és a legmodernebb tudást. Az alapvető funkciók mellett többek között olyan fejlett egészségügyi és fitneszfunkciókkal ruházták fel őket, mint a véroxigénszint folyamatos figyelése, a szívritmus pontos mérése, a több mint száz mozgásformát ismerő „személyi edző”, vagy a Bluetooth-alapú hívásindítás és -fogadás. Ráadásul átlagos felhasználás mellett akár 14 és 7 napig is bírják töltés nélkül, nem kell azon aggódnunk, hogy a legrosszabb pillanatban szorulunk egy fali csatlakozó közelségére.

A Huawei szakít a hagyományos külső szabályaival: a Huawei Nova 9 esetében az enyhén ívelt elő- és hátlappal érkező külső is prémium érzetet sugároz: a készülék mindössze 7,77 milliméter vékony, ezért a hatalmas, 6,57 hüvelyk képátlójú kijelző mellett is elegáns és légies kialakítású. Maga a kijelző egyébként full HD+ felbontású, de a részletesség mellett színgazdagságával is lenyűgözi a felhasználókat, a P3 színskála és az 1,07 milliárd megjeleníthető szín a legprofibb monitorokkal és tévékkel vetekszik. A 120 Hz-es képfrissítés és a 300 Hz-es érintési frissítés miatt a megjelenő videók és játékok még simábbak és életszerűbbek lesznek, az ujjmozdulatainkra pedig a legapróbb késleltetés nélkül reagál a telefon.

Az impozáns kijelző alatt erős hardver dolgozik, és különleges hűtési technológia segít abban, hogy a mobil használat közben se melegítse a tenyerünket. A telefon hátlapi kamerarendszere egy 50 megapixeles, magas fényérzékenységgel ellátott fő lencséből, egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű kamerából, egy 2 megapixeles mélységérzékelőből, valamint egy makrólencséből áll. Az előlapon 32 megapixeles szelfikamerát találunk, amely szintén jóval részletgazdagabb, mint az általában használt mobilos szelfiszenzorok többsége. A Nova 9 fejlett hardveres és szoftveres megoldások révén pedig akár az éjszaka közepén is teljesen automata üzemmódban készíthetünk kristálytiszta, dinamikus képeket és videókat.

Az elegancia a Huawei minden termékcsaládja esetében kiemelkedő teljesítménnyel párosul, és igaz ez a kiegésztőire is. A Huawei FreeBuds 4i aktív zajszűrő képességével segít abban, hogy a külvilág zaja ne zavarja sem a zenehallgatást, sem a telefonálást. A fülhallgató kristálytiszta, kiegyensúlyozott hangzásának köszönhetően a hangszerek összjátéka, a tiszta énekhang és az ütős basszus a zenehallgatás egy új élményét nyújtja.

A stílusos, alig észrevehető kialakítása, szinte észlelhetetlen tömege miatt kényelmes és elegáns, ráadásul könnyen kezelhető és sokáig is bírja egy feltöltéssel, így kiváló társ lehet az összes eddig felsorolt eszközhöz – vagy minden egyébhez. Ha tehát az a kérdés az idei ünnepi készülődésben, mi az a műszaki ajándék, ami egyszerre praktikus, sokat tudó, erős, de eközben stílus és elegancia terén sem vall szégyent, a válasz a Huawei!

A cikk létrejöttét támogatta a Huawei.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés