De vajon melyik mire való? Ez az, amire egyelőre csak tippelni lehet, azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a Huawei P30 Pro hátoldalán négy kamera lesz.

Egy túlbuzgó tokgyártó, az Olixar ugyanis véletlenül kiszivárogtatta a képeket a Huawei várhatóan március környékén érkező csúcstelefonjáról, a P30-ról és a P30 Próról, amelyekről így annyit már biztosan tudunk, hogy a kameralyuk helyett továbbra is notch-csal érkeznek, és három, valamint négy kamerát találunk majd a hátoldalunkon.

Balra a P30 Pro, jobbra a sima P30

Érdekes, hogy a Mate 20-szal ellentétben ezek nem szögletesen lesznek elrendezve, hanem a Samsung Galaxy A9-hez hasonlóan egy vonalban, viszont hogy mire szolgálhat a negyedik kamera, arról legfeljebb csak halvány sejtéseink lehetnek. A Huawei a Mate 20 Próval ugyan nyugdíjazta a monokróm lencsét, de ettől függetlenül még a P30-ba visszakerülhet, valamint az is elképzelhető, hogy a Galaxy A9-hez hasonlóan a telefonnak két mélységérzékelős kamerája lesz. Mivel mostanában egyre több mobilban bukkan fel a ToF 3D-s kamera, így ez is egy opció a P30 Pro számára.

Igazi csodatelefon lett a Huawei Mate 20 Pro

Kipróbáltuk, és minket nagyon meggyőzött. Mondjuk is, hogy mi van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

ChatGPT-vel írt ítélettervezetet egy spanyol bíró, megbüntették

Csendben átveszi az uralmat a mesterséges intelligencia: ha ez a szakmád, te is veszélyben vagy

Totális háborúra készül a Meta, saját appal megy neki a Snapchatnek és a BeRealnek

A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
39% Semmi extra eddig.
27% A vártnál rosszabbul.