Merthogy a Galaxy A9-en négy hátlapi kamera van. Ezt még a csúcskategóriás telefonok is megirigyelnék.

Alig ocsúdtunk fel a meglepetésből, hogy a szeptemberben bemutatott Galaxy A7 három hátlapi kamerával érkezett, amivel a Samsung középkategóriás telefonja olyan ligába került, amiben jelenleg csak néhány csúcskategóriás telefon játszik (pl. a Huawei P20 Pro és az LG V40 Thinq), de a Samsungnak máris sikerült rátennie egy lapáttal, ugyanis a most bemutatott Galaxy A9-be négy darab hátlapi kamerát raktak,

ami teljesen egyedülálló a mai telefonok között.

Ráadásul az újdonságot nem egy csúcskategóriás telefonban mutatták be, habár az A9 eléggé ennek a határán billeg.

Míg a Galaxy A7 a specifikációjával és a százezer forintos árával is egyértelműen egy tisztességes középkategóriás telefon, az A9 kétszázezer forintos ára már alulról súrolja a csúcskategóriát, amihez ennek megfelelő hardver is társul: a telefonban egy 6,3 colos, Full HD+ felbontású Super AMOLED kijelzőt találunk, Snapdragon 660-as procit, 6 GB RAM-ot és 3800 mAh-os akksit, ezek közül pedig egyedül a processzor az, ami miatt az A9 nem nevezhető csúcskategóriásnak.

Ami a kamerákat illeti, az A9 egy 24 megapixeles, f/1.7-es rekeszértékű főkamerával érkezik, ami mellett találunk egy 10 megapixeles, 2x-es optikai zoommal ellátott lencsét, egy 8 megapixeles nagy látószögű objektívet és egy 5 megapixeles mélységérzékelős kamerát. Ez utóbbinak köszönhetően a fotók mélységélességét manuálisan is állíthatjuk, vagyis hasonló hatásra számíthatunk, mint a Huawei P20 Pro esetében.

A telefon Magyarországon novembertől lesz kapható kétszázezer forintos áron, fekete, kék és rózsaszín színekben.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Miért gondolunk máshogy a férfiak szexuális örömszerző eszközeire?
Hirdetés