Spoiler: az önkontroll és a tanulási képesség tesztjéről van szó.

Sikeresen teljesítették az eredetileg kisgyerekeknek kifejlesztett pillecukortesztet a tintahalak, vagyis képesek voltak 50 másodpercet, de akár két percet is várni a vonzóbb jutalomfalatra, ellenállva a pillanat nyújtotta kísértésnek és lenyelni, amit éppen kínáltak nekik

– mostanáig csak a csimpánzokról, a varjakról és a papagájokról tudtuk, hogy sikeresen kiállták a pillecukorpróbát.

A kutatás

A tanulmány készítői először megfigyelték, hogy milyen ételeket mennyire szeretnek, aztán hat kifejlett tintahalnak megtanították az ételek közötti választást.

Ezután minden egyes tintahalnak lehetősége volt választani egy olyan puhatestű között, amelyet a legkevésbé szeretett (királyrák), de azonnal bekaphatta, valamint egy kis élő garnélarák között, amelyet szeretett, de csak bizonyos idő után juthatott hozzá. A tintahalak 50-130 másodpercet voltak képesek várni, hogy az étvágyukat a kedvenc étellel elégítsék ki.

Változó körülmények között is megmérték a tanulási képességeiket. Mindegyik tintahalnak a saját tartályában el kellett döntenie, hogy a szürke vagy a fehér fény felé úszik. Csak az egyik színnél találta meg a vágyott jutalmat, a garnélát.

A kutatócsoport azt találta, hogy azok a tintahalak, amelyek a leggyorsabban tanulták meg a színt a jutalomfalattal párosítani, azonosak voltak a korábbi teszt legtovább várni képes egyedeivel.

A tudósok hangsúlyozták, hogy a pillecukorpróbán való helytálláshoz szükséges önkontroll képessége mindig betölt valamilyen szerepet egy faj életében. A kutatók szerint ez tintahalaknál ez abból a szükségletből eredhet, hogy a fennmaradáshoz el kellett rejtőzniük, ki kellett várni a vadászatra a legalkalmasabb időpontot, mivel ha kockázatos időben indulnak, sok ragadozó felfalhatja őket.

Eközben...

Felfoghatatlanul nagy nemi szervvel áldotta meg a sors a világ legkisebb hüllőjét

Az evolúció kompenzál a sikeres szaporodás érdekében.

Ember-csimpánz hibridet próbált létrehozni egy orosz tudós

Egy őrült tudós története a múltszázad elejéről.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Miért olyan rohadtul fontos Trumpnak Grönland?

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés