A lehallgatási botrányt kirobbantó Edward Snowden szerint az Apple telefonjai titokban adatokat szolgáltatnak a hatóságoknak.

Normális esetben egy ilyen bejelentésre csak legyintenénk, dübörög a konkurenciaharc ezerrel, de ha az az ember mondja, aki másfél éve mindenét kockára téve kirobbantotta a világ legnagyobb lehallgatási botrányát, komoly szószba keverve az amerikai és a brit titkosszolgálatot is, akkor azért nehéz elhinni, hogy a Samsung vagy a Sony győzte meg arról, hogy ilyeneket mondjon.

Egész pontosan nem ő mondta, hanem az ügyvédje, Anatolij Kucserena, aki szerint "Edward soha nem használ iPhone-t. Egy egyszerű telefont használ", mégpedig azért, mert

Az iPhone-ban van egy speciális szoftver, amely a tulajdonos tudta nélkül képes adatokat szolgáltatni.

Ez a fejlemény személyiségi jogi szempontból már csak azért is aggasztó, mert az iPhone-okban az előző generáció óta szériatartozék az ujjlenyomat-olvasó is, tehát elképzelhető, hogy ahogy regisztrálod az ujjlenyomatodat, az azonnal repül is tovább egy központi adatbázisba. Persze az is igaz, hogy gyakorlati jelentősége ennek csak a bűnözők számára van, amivel egyáltalán nem akarjuk az Apple-t mentegetni.

Az Apple egyébként szintén érintett volt a lehallgatási botrányban, a Facebookkal és a Google-lel egyetemben az elsők között vádolták meg őket azzal, hogy a PRISM-program keretében információkat adtak át az NSA-nek. Az Apple persze mindent tagadott, és az iOS 8-at már kifejezetten úgy hirdették, hogy az új titkosításnak köszönhetően a jelszó ismerete nélkül senki - még az Apple - sem tud hozzáférni a telefonon tárolt adatokhoz.

(Forrás: HVG, Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés