Egy ilyen felfedezés igazi ritkaságnak számít, a kutatók öröme azonban nem felhőtlen.

A karcsúmajomformák egy új faját azonosították a kutatók Mianmar távoli erdőségeiben. A Trachypithecus popát, amely az élőhelyéül szolgáló Popa vulkánról kapta a nevét, a szeme körüli szemüvegszerű foltokról és szürkés bundájáról lehet megismerni:

A felfedezés örömét viszont beárnyékolja, hogy a faj már most a súlyosan veszélyeztetettek közé tartozik és a kihalás fenyegeti természetes élőhelyeinek elvesztése és vadászata miatt.

„A vadászat nagy probléma, ám súlyosabb gondot jelent, hogy az állatok élőhelye szinte teljesen eltűnt, összezsugorodott, részekre töredezett és a részek elszigetelődtek egymástól az emberi terjeszkedés miatt” – mondta a göttingeni német főemlőskutató központ munkatársa, Christian Roos.

A faj egyedeinek száma mindössze 200-250 között mozog, a Flora and Fauna International nevű természetvédelmi csoport munkatársa, Frank Momberg szerint ezért muszáj megvédeni a még megmaradt populációját és a helyi közösségekkel, valamint a magánszektorral együttműködve biztosítani a jövőjét.

Megbecsülték a fajok élőhelyének nagyságát 2100-ban, és elég drámai a csökkenés

A klímaváltozás és a növekvő élelmiszerigény is ellenük játszik.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés