Köztudott, hogy a férfiak reflexből vonzódnak mindenhez, ami távirányítással működik, és mindenhez, ami valamennyire hasonlít egy fegyverre, így az Uran-9 tank kapcsán igazából csak az a kérdés, hogy miért tartott ennyi ideig, amíg ezt a kettőt valakinek eszébe jutott ötvözni egymással?

Ha a cím alapján azt gondoltad, hogy az Uran-9 valamiféle játékszer, akkor hatalmasat tévedtél, ugyanis a távirányítású harckocsi annyira nem játék, hogy még a "valódi" tankokra is komoly veszélyt jelent: a fegyverzetét alapból egy 30 mm-es ágyú, egy 7,63 mm-es géppuska valamint tankelhárító rakéták alkotják, de ízlés szerint akár föld-levegő rakétákkal is felszerelhető.

Az Uran-9 gyenge pontja egyébként meglepő módon éppen a távirányítás lehet, hiszen a rádiójeleket mind az ellenség, mind pedig a tereptárgyak könnyen megzavarhatják, ráadásul a tank "legénységének" is folyamatosan a jármű közelében kell lenni, ha nem akarnak hatótávolságon kívülre kerülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni