Mint mondják: „az űr egy új kapuja nyílt meg éppen”.

Vasárnap a milliárdos Richard Branson űrvállalkozása, a Virgin Orbit egy régi Boeing 747-esének szárnya alól indított rakétával állított Föld körüli pályára tíz kis műholdat – ez volt az első alkalom, hogy repülőgépről sikerrel lőttek ki űrrakétát:

A Virgin csapata már tavaly májusban megpróbálkozott vele, ám akkor a Newton-3 motornak folyékony oxigént szállító rendszer hibája miatt a kísérlet meghiúsult, vasárnap viszont a rendszer hibátlanul működött.

A Cosmic Girlnek nevezett, módosított 747-es a kaliforniai Mojave sivatagból szállt fel helyi idő szerint 10:50 órakor (magyar idő szerint 19:50) a Csendes-óceán felé. valamivel kevesebb mint 60 perccel később a 10 500 méter magasan szálló gép élesen jobbra dőlt, és elengedte a szárnya alá erősített, 21 méter hosszú rakétát. Másodperceken belül a rakéta motorja, a LaucherOne beindult, és rakéta kilőtt az űr felé. Néhány órával később megerősítették, hogy mintegy 500 kilométer magasan kibocsátotta a műholdakat.

Ez a módszer igencsak költséghatékony lehet, igaz, csak a kisebb (hűtőszekrény-méretű) műholdak Föld körüli pályára állításában lehet fontos szerepe. A Virgin Orbit igazgatója, Dan Hart szerint ezzel

„az űr egy új kapuja nyílt meg éppen”.

Eközben...

(Forrás: BBC, Virgin Orbit, MTI, fotó: Virgin Orbit)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés