Az arab világban ez még mindig szokatlannak számít.

Mohammed bin Rásid dubaji emír (űr)történelmi bejelentést tett, amikor közölte, hogy Nora Al-Matrooshi személyében egy nőt is beválasztottak az ország űrhajós programjába, ezzel ő lesz az arab világ első női űrhajósa.

A 28 éves, gépészmérnök végzettséggel rendelkező Nora Al-Matrooshit több mint négyezer jelentkező – köztük ezernégyszáz nő – közül választották ki, képzése pedig hamarosan elkezdődik a NASA űrhajós programjában.

Egyébként... 2019. decemberi adat szerint eddig, vagyis addig mindössze 65 női asztronauta járt az űrben, ami azt jelenti, hogy az addigi 565 űrhajós közül kábé minden nyolcadik volt csak nő.

Ha már Egyesült Arab Emírségek és űrkutatás:

Káprázatos fotót küldött a marsi pirkadatról az arab világ első bolygóközi űrszondája

Pirkadatkor készült a Mars felszínétől 25 ezer kilométeres távolságból.

Talán ez is érdekelhet:

Egy fizikus professzor elmondta, mit csinálj, ha elrabolnak az ufók

És azt is, hogy hol alakulhatott ki még élet a Naprendszerünkben.

A Xiaomi 90 milliót fizetett az új logójáért, amin talán észre sem veszed a változást

Az elismert grafikus dizájner szerint a Xiaomi belső szellemét sikerült beleágyaznia a lekerekítésbe.

(Forrás: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában