Legalább is a Twitteren. Az árulkodó nevű Who tweeted it first alkalmazás segítségével bármilyen kifejezésről egy pillanat alatt kideríthetjük, hogy ki és mikor használta először a Twitteren.

A tojás szó egyébként a webisztános Szabó Gergőnek (alias hh-nak) köszönhetően honosodott meg a mikroblogon, aki a 2007-es március 15-ei ünnepségek egyfajta felvezetéseként hívta fel a figyelmet egy mindenkit érintő gazdasági problémára.

A szerencsétlen tyúknak még bő két hónapot kellett várnia az első felbukkanásra.

Talán már ebből is látszik, hogy a Who tweeted it first egy kimeríthetetlen aranybánya, amiben gyorsabban süllyedtünk el, mint Hummeres a Balatonban. Azt például sosem gondoltuk volna, hogy egy jó bazmegelésre még két hetet kellett várni az első tojásozás után. A népszerű nyelvi lelemény először 2007. március 29-én bukkant fel a Twitteren, ráadásul egy olyan tökéletes first world problem részeként, hogy a lemerült elektromos fogkefe adja a másikat.

És azt sem sejtettük eddig, hogy egykori álamfőnk már a híres nyelvújító kifejezést is mástól plagizálta, pedig a Twitteren már fél évvel az emlékezetes Paprika csárdás incidens előtt ott virított ez a forma:  

Ezek után valószínűleg mondanunk sem kell, hogy a Who tweeted it first az erősen addiktív kategóriába esik (A Geoguessr-skálán 10-ből legalább 7 pontot kap), így inkább csak akkor kattints, ha nincsenek halaszthatatlanul fontos ügyeid.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Videón, ahogy egymásnak esett egy robotkutya és egy harci drón

Szakértők szerint törölni kellene a mobilunkról a világ egyik legnépszerűbb alkalmazását

Elmondták, mi történne, ha a Földre egyik legveszélyesebb aszteroida becsapódna a bolygónkba

További cikkeink a témában