Egy korábbi vadászpilóta is elemezte a felvételt, és arra a megállapításra jutott, hogy még soha nem látott ehhez foghatót.

Az Egyesült Államok hadserege már többször is találkozott ufókkal, vagyis ahogy manapság nevezik UAP-okkal (unidentified aerial phenomena, magyarul: azonosítatlan légi jelenségek), a The Debrief  pedig egy mindezidáig megmagyarázhatatlan eset videófelvételét tette közzé.

A következő felvételeken – amit még 2018. november 6-án készítették (éjjellátó módban) egy Apache támadóhelikopter pilótái egy arizonai kiképzőrepülés során a mexikói határ közelében – az látható majd, ahogy három, furcsán és gyorsan mozgó valami feltűnik fel az égbolton, majd egyszer csak hirtelen eltűnnek:

A felvételt elemezte az Egyesült Államok légierejének korábbi F–16-os vadászpilótája, Chris Lehto is, aki elmondta, hogy még soha nem látott ehhez foghatót, a három objektum mozgása pedig több mint érdekes, szerinte egyetlen (ismert) vadászgép vagy drón sem képes arra.

Ez is érdekelhet:

Olyan ufóvideót mutatott be az amerikai hírszerzés, amire nem találtak magyarázatot

Ez meg vajon mi a fene lehet? – gyorsan megjegyeznénk, hogy a nyitókép csak illusztráció.

Továbbra is képtelen több ufóészlelést is megmagyarázni az amerikai hírszerzés

Időközben 144-ről 400-ra emelkedett a vizsgált regisztrált esetek száma.

Egy oxfordi kutató arra kéri a NASA-t, hogy ne küldjünk üzenetet a földönkívülieknek

A Föld történelme már bizonyította, hogy ez nem sülhet el jól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
29% Nem, tök jó, hogy van.
49% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés