Ezt a videót akár komoly figyelmeztetésnek is vehetjük.

Kiberbiztonsági kutatók sikeresen meghekkelték a Google mesterségesintelligencia-asszisztensét, a Geminit. A trükk lényege, hogy ártalmatlannak tűnő naptármeghívókba rejtettek parancsokat, úgynevezett promptokkal. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy amikor a felhasználó megkérte Geminit, hogy foglalja össze a napi teendőit, majd megköszönte a segítséget, a rejtett parancs aktiválódott. Ennek hatására a Google okosotthonrendszere olyan dolgokat kezdett el végrehajtani, mint például az ablakok kinyitása vagy a világítás lekapcsolása, mindezt természetesen a tulajdonos tudta nélkül.

A kutatók egy videóban be is mutatták, hogyan lehet így távolról beavatkozni egy (okos)otthon működésébe:

A kísérlet egy vicces technikai bravúrnak is tűnhet, valójában azonban komoly figyelmeztetés: a mesterséges intelligencián alapuló asszisztensek egyre szorosabban beépülnek a mindennapjainkba, ezzel együtt pedig egyre komolyabb biztonsági kockázatot is hordoznak magukban.

(Forrás: Wired, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Meta 86 milliárd forintos fizetéssel tudta csak elcsábítani a 24 éves fejlesztőt

Egy közgazdász professzor erre mondta azt, hogy ez „a kockák bosszújának csúcspontja”.

Több mint 3 milliárd forintos Samsung-szállítmányt loptak el

Tényleges anyagi veszteség így sem érte a Samsungot.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés