Elölről Galaxy S7 Edge, hátulról iPhone, és 6 GB RAM van benne. Mi az? A legújabb kínai csoda, vagyis a Vivo Xplay5.

Úgy tűnik, jobb lesz hozzászokni, hogy a kínaiak nem csak követik a trendeket, hanem egyre inkább diktálják is azokat: tavaly többek között a nyomásérzékeny kijelzővel (Huawei) és az USB-C-csatlakozóval (LeTV) sikerült beelőzniük a nagy gyártókat, most pedig itt a Vivo, akik 6 GB RAM-ot pakoltak bele a legújabb telefonjukba - ez egész pontosan kétszer annyi, amivel a mai márkás csúcskategóriás telefonok rendelkeznek.

A Vivo Xplay5 viszont nem csak ebben tűnik ki a mezőnyből: azt már megszokhattuk, hogy a kínai gyártóknak nagyjából a Bibliával egyenértékű szentírás az, amit Jony Ive tervez, vagyis a telefonnak úgy kell kinéznie, mintha iPhone lenne (így ugyanis eladhatóbb), de hoppá... a Vivo letért erről az ösvényről, és a telefonjukat elölről a Galaxy S7 Edge-ről mintázták. Igazi mobiltörténelmi pillanat, hiszen a Samsungnak első ízben sikerült olyan telefont készítenie, amit a kínaiak érdemesebbnek tartottak a koppintásra, mint az iPhone-t.

Maga az Xplay5 egyébként abszolút a "top of the line" kategória, hiszen a telóban a Galaxy S7-hez és LG G5-höz hasonlóan a legújabb Snapdragon 820 proci ketyeg, ami mellé 128 GB tárhelyet és egy elég menő HiFi 3.0 hangrendszert is kapunk, ami papíron nagyjából annyit tud, mint az LG G5 moduláris audio rendszere.

A telefonban emellett 5,43 colos, QHD felbontású AMOLED-kijelző van, ami a Galaxy S7 Edge-hez hasonlóan mindkét oldalán hajlított, valamint ujjlenyomat-olvasó, 16 és 8 megapixeles kamera és 3600 mAh-os akksi, gyorstöltés funkcióval.

Ami kicsit meglepő, hogy NFC-egység nincs benne, valamint a telefonon csak Android 5.1 fut, a hajlított szélek pedig itt tényleg csak dísznek vannak, ugyanis a Vivo felhasználói felülete még annyira sem használja ki a telefon ezen adottságát, mint a Samsung.

A teló Kínában 650 dollárba (kb. 180 rugó) fog kerülni, vagyis jóval drágább mint a szintén csúcskategóriás Xiaomi Mi5, de még így is valamivel olcsóbb, mint egy iPhone vagy egy Galaxy S7 Edge. Így már csak azon kell gondolkoznod, honnan húzol elő egy kínai ismerőst, aki küldene neked egyet, mert arra sajnos nincs sok esély, hogy Magyarországon valaha is boltokba kerüljön.

És ezt olvastad már?
A Földtől 200 millió fényévre egy világító híd alakult ki két galaxis között