Talán már te is hallhattál arról, hogy a víz eltérő irányba forogva folyik le a déli féltekén. A kamuhírek és az online erővel terjedő tévhitek, illetve városi legendák korában joggal tehetjük fel a kérdést: valóban megállja a helyét ez a feltevés? Vagy csak annyira, mint az, hogy medúzacsípés után jól jön a frissen csapolt vizelet, vagy hogy a kínai nagy fal látható az űrből.

A válasz: igen, valóban megállja a helyét a feltevés. Ugyanakkor gyorsan tegyük hozzá, hogy a jelenségért felelős Coriolis-erő csak nagyobb távolság esetén hoz látványos eredményt. És még egy rakás feltételnek teljesülnie kell. (Legalább nagyjából.)

A Coriolis-erő szemléletes hatást gyakorol a napfoltok, a szelek és a tengeráramlatok forgásirányára, a lövedékek pályamozgására, és figyelembe kell venni az űrhajók felbocsátásakor is.

A szükséges feltételek közül az egyik a már említett helyszínválasztás, amely teljesen rendben volt, hiszen Sydney és az alabamai Huntsville is elegendően nagy (és szinte egyforma) távolságra van az Egyenlítőtől. Az is remek döntés volt, hogy nem mosdókagylókat, hanem jóval nagyobb medencéket használtak a kísérlethez. És természetesen minimalizálni kellett az olyan külső körülmények behatását, mint a lefolyók felépítése között lévő különbségek, vagy a dugó kihúzásának pillanatában fellépő zavar, ugyanis ezek mind befolyásolhatják a víz örvénylésének a forgásirányát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni