A balatoni katamaránok úgy tartoznak hozzá az igazi balatoni hangulathoz, mint a főtt kukorica vagy a vízibicikli, éppen ezért az egyik szemünk sír, a másik nevet az új balatoni katamaránok láttán.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán egy podcastben beszélt arról, hogy a Balatoni Hajózási Társaság (BAHART) flottája a következő években teljesen megújul. Ennek keretében elsőként a Szántód és Tihany között közlekedő kompokat fogják lecserélni egy jóval modernebbre, ami így fog kinézni.

Guller szerint az új kompok akár már jövőre, de legrosszabb esetben 2022-ben megérkezhetnek, és ezzel együtt megújul, európai színvonalúvá válik a kikötők környéke is. Ezeket fogják követni a kis méretű katamaránok, amelyek Balatonfüred, Keszthely és Siófok körzetében fognak közlekedni.

Mivel a hajókról egyelőre csak a látványtervek készültek el, így a műszaki részletek még nem ismertek, ahogy az sem, hogy ki fogja legyártani a hajókat (erről a későbbiekben kiírt közbeszerzési pályázat fog dönteni). Ami biztos, hogy ki nem: az eredeti, 1977-től épült katamaránok az Újpesti Hajógyárban készültek, azóta viszont a gyár bezárt, és mára a teljes magyar hajógyártás is leginkább csak a kisebb hajókra, vitorlásokra korlátozódik.

(Forrás: Index)

Ilyenek lesznek a magyar légierő új, modern helikopterei

A honvédség által eddig használt Mi-8-as és Mi-17-es helikopterek helyére hamarosan húsz vadiúj helikopter érkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

Amatőröknek sikerült az, amihez NASA-szintű technika kell: 25 milliárd kilométerről fogták be a Voyager–1 jelét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.