Kalandosan megszerzett repülőgép, eltiltott pilóta, sorozatos szabályszegések a Malév első balesetéről szóló írásunkban.
„Én éppen a BVSC Szőnyi úti uszodájában strandoltam, és fényképeztem a családot, amikor láttam a repülőgépet, amely élesen balra dőlt, a motorhangja is furcsán megváltozott, azután a gép a hátára fordult, szűk körön pörögni kezdett, majd egy nagy puffanást hallottam, és sűrű füstgomolyagot láttam felszállni” – emlékezett vissza egy szemtanú 1961. augusztus 6-a délutánjára Cserhalmi Imre: Ki fog repülni? c. könyvében.
Sokaknak feltűnt a furcsán mozgó, majd zuhanó gép, a baleset ugyanis Zuglóban, a mai Róna (akkor: Lumumba) utcában történt: a Malév HA-TSA lajstromjelű gépe a 224-es számú ház sarkának csapódott az udvar felől, az orra átszakította a tetőt és a második emeletet, a kettétört géptörzs hátsó része és a szárnyrészek a földre estek, megölve három kamaszt, akik a biciklijüket szerelték az udvaron. A gépen lévő huszonhét ember is életét vesztette.
Három országban sem tudták lelőni, végül elkobozták
A Douglas C–47-esnek volt már egy balesete korábban – 1960 decemberében a szegedi felszállásnál kidurrant az egyik kereke, a ferihegyi kényszerleszállásnál pedig megbillent és orra bukott –, ennél jóval kalandosabb történet, hogyan került egyáltalán Magyarországra a repülő.
Véletlenül. Az ugyanis az amerikai légierőé volt, ők szállítottak volna vele négy amerikai katonai rendészt (más források szerint katonai felszerelést) Belgrádba 1951. november 19-én. A németországi Erdingből indultak, a szovjet blokkhoz tartozó Magyarországot nem is érintették volna, ám az erős délnyugati szél gyakorlatilag átfújta a gépet a magyar légtérbe (állítólag a pilóták kártyáztak, ezért nem vették észre, hogy korrigálniuk kellene a robotpilótát). Amikor meglátták a Mecseket, már késő volt: a földről rájuk lőttek – 1951 Magyarországán egy amerikai katonai gép megjelenése nagyon súlyos incidens volt –, de nem találták el. A gép be tudott repülni Jugoszláviába, ám nem ott, ahol kellett volna, ezért onnan is rálőttek, elmenekültek Romániába, ahol szintén a légvédelem fogadta, így visszafordultak Magyarországra. A helyzetet az ideiglenesen nálunk állomásozó szovjetek rendezték: két MiG–15-ös vadászgéppel a pápai repülőtérre invitálták.
Az eltévedt amerikai gépet mint kémrepülőt elkobozták, a személyzetét megbírságolták és kiutasították. 1956-ig a magyar légierő használta a típusidegennek számító Douglast, aztán a Malévhez került – ott ismerték a gyártmányt, mivel a Liszunov Li–2-esek a DC–3/C–47 licence alapján készültek –, ahol utasszállítóvá alakították, és orosz motorokkal szerelték fel. Érthető okokból nyugatra nem repültek vele, baráti országokba és belföldi utakon közlekedett, illetve sétarepülésekhez is használták.
1961. augusztus 6-án is sétarepüléseket hajtott végre: a gép Ferihegyről szállt fel, hatszáz méterre emelkedtek, a Városliget fölött elkezdték a bal fordulót, a Kálvin tér fölött befejezték, majd az Üllői út vonalán követve Kispestnél ereszkedtek 300 méterre, végül a torony utasításai alapján leszálltak – írja Földesi László az IHO-n megjelent cikkében. Egyszerű, tizenkét perces kör, aznap már négyszer teljesítették.
Mindenféle repüléstől véglegesen eltiltott másodpilóta
A gép kapitánya Hoffman Róbert, másodpilótája Hegyi József volt. Utóbbira így emlékezett Dr. Fülöp András legendás Malév-pilóta a Szarvasbikák, gépmadarak című könyvében: „…H. J-ra külön felhívta a figyelmemet Szigeti Gyula hadosztály politikai vezető, hogy belőle feltétlenül pilótát kell faragni. Körülbelül száz felszállással sem tudtam elérni, hogy ne lógjon a repülőtér felé az iskolakörön. Ez azt jelenti, hogy a vízszintes szárnyhelyzetet igénylő repülési helyzetekben is állandóan bedöntötte a repülőtér felé a gépet.”
Hegyi már korábban is majdnem kapcsolatba került a később Zuglóban lezuhant Douglasszel: kiképzése során, egy rosszul sikerült felszállási kísérletnél kis híján nekiment az oktatógéppel, Dr. Fülöp Andráson múlt, hogy néhány méterrel előtte meg tudtak állni. „Túl sok beszélnivaló nem volt az eset után. Elkértem a startkönyvét, beírtam, hogy mindenféle repülésről véglegesen letiltva. Ezzel az ajánlólevéllel ment át Budaörsre, ahol felvették a szállító századhoz pilótának; bár ne tették volna!” – írta Fülöp.
Később mégis kollégák lettek a Malévnél. „Nehéz elképzelni a meglepetésemet, mikor az új kollégák között megláttam H. J-t, azt a pilótát, akit Fehérváron a tehetség hiánya miatt letiltottam a repülésről, miután hajszál híján felaprítottuk a TS–62-es gépet, ami a Malévnél HA-TSA néven szerepelt. Nemsokára már mint másodpilóta vett részt az utasszállításban. Megdöbbentő volt a találkozás – idézte fel Dr. Fülöp András a viszontlátást. Ez körülbelül fél évvel a zuglói baleset előtt történt. – Soha senki nem vizsgálta, hogyan kerülhetett egy repüléstechnikai hiányosságok miatt letiltott ember a polgári utasszállításhoz. A kivizsgálási jegyzőkönyv még csak meg sem említette ezt az alapvetően kizáró körülményt” – írta Fülöp. A már idézett Cserhalmi-könyv is említi Hegyit, mint akiről ’61 júliusában, tehát alig több mint egy hónappal a baleset előtt azt írták főnökei, hogy
„pilótamagatartása, a repülés különleges eseteiben ideges (…) nagyon ideges, átstartolásál elmegy az iránytól, a rádiónavigációssal nem foglalkozik, a szisztemet nem gyakorolja”.
Hoffman Róbert kapitányról nincs ennyi információnk, de Dr. Fülöp András szerint „a kegyetlen valóság az, hogy a kapitány sem tartozott a pilótaélvonalba”. Az biztos, hogy aznap rosszkedvű volt: amikor az MTI fotósa felvételeket akart készíteni délelőtt, azt mondta, ő elmegy velük, ha már a sétarepüléssel úgyis el van szúrva a vasárnapja.
Szabálytalanságok sora
1961. augusztus 6-án ideálisak voltak a körülmények, és a baleset utáni vizsgálat sem állapított meg műszaki hibát, egy nem élvonalbeli személyzetnek is képesnek kellett volna lennie a sikeres repülésre. Hogy nem így történt, abban minden bizonnyal nagy szerepe volt a maihoz képest lazább, de már akkor is részletes repülési előírások megszegésének.
A repülőgép terhelése elvileg másfél mázsával kevesebb volt a maximálisan megengedettnél – mivel hat gyerek is utazott a fedélzeten –, ülőhely viszont ennél kevesebb volt (már ez is szabálytalanság), ráadásul az utaslistán és a terhelési számításokban sem szerepelt még három utas, akik szintén szabálytalanul, de a gépparancsnok engedélyével szálltak fel. Földesi László cikkében hivatkozik a rögzített rádióbeszélgetésre a gép és a ferihegyi torony között, az irányító induláskor elmondott figyelmeztetése – „trimmeljétek ki a gépet, mert orrnehéz lesz” – arra utal, tudhatták, hogy a potyautasok a pilófülkében utaznak majd.
Így is történt. Hogy, hogy nem, épp két nő kapott még helyet a pilótafülkében, az egyikük még a rádiózásba is bekapcsolódott, és beköszönt az éppen akkor érkező Il–18-as személyzetének. Nem bizonyítható, de elég valószínű, hogy a személyzet a nőknek akart imponálni, amikor a kényelmes, nyugodt sétarepülés helyett mutatványoztak a géppel: a zuhanás előtt túldöntött fordulókat, hullámrepülést végeztek, aminek az emelkedő szakaszán a megengedettnél nagyobb mértékben dőlve bal fordulót kezdtek. Ez magasságvesztéssel járt, amit a pilóták észleltek is, intenzíven meghúzták a magassági kormányt és szabályozni igyekeztek a magassági kiegyenlítő trimmlappal, de a gép orra megemelkedett, tovább lassult és hanyatt fordult.
Sem az utasok, sem a személyzet nem használta a biztonsági öveket, ezért a gép háthelyzetében kiestek az ülésekből – már akinek jutott ülés –, a repülő emberi irányítás nélkül, a zuhanóspirál és dugóhúzó közötti állapotban csapódott be. Még súlyosabb lehetett volna a tragédia, ha a gép kigyullad vagy felrobban, és a Róna utcai társasház is összeomlik, ez nem történt meg.
A ferihegyi irányítótoronyban percekig nem értesültek a katasztrófáról, a légi irányító rá is kérdezett ennek okára: „HA-TSA, mi van, éltek még?”.
Már nem éltek. Összesen harmincan haltak meg a vagánykodó pilóták miatt.
Nincs itt semmi látnivaló
A balesetet eltitkolni nem lehetett, de azért igyekeztek a nyilvánosságban minél kisebb ügyet csinálni belőle. A vasárnapi tragédia utáni, keddi Népszabadság címlapján boldogan tájékoztatták a népet, hogy Teljes sikerrel járt Tyitov őrnagy űrutazása, és csak a tizenegyedik oldalon írtak három mondatot a pesti katasztrófáról.
A Népszabadság 1961. augusztus 8-i híre a 11. oldalról:
Lezuhant a MALÉV sétarepülőgépe
Megrendítő szerencsétlenség történt: augusztus 6-án, vasárnap 17 órakor, Budapesten, a XIV. kerületben lezuhant a MALÉV sétarepülőgépe.
A gép húsz utasa és négy főnyi személyzete életét vesztette. A szerencsétlenség okának megállapítására a Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium által kiküldött bizottság a vizsgálatot megkezdte. (MTI)
Az augusztus 12-i lapszám tizedik oldalán ehhez képest részletesen tudósítottak a vizsgálat eredményéről, és már az áldozatok számát is helyesen tüntették fel harmincnak. Eszerint a balesetet a személyzet „súlyos fegyelmezetlensége” okozta, külön említve a pilótafülkében tiltottan tartózkodó személyeket és a tiltott manővereket. Az írást egy megnyugtatónak szánt bekezdés zárja: „A Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium hasonló eset megelőzésére szigorú rendszabályokat hozott.”
(Felhasznált források: Cserhalmi Imre: Ki fog repülni? ; Dr. Fülöp András: Szarvasbikák, gépmadarak ; ATV Heti napló; IHO 1., 2. Nyitókép: a HA-TSA Ferihegyen, 1957-ben, fotó: Fortepan/Magyar Rendőr. Az MTI fotóbankjában több képet is találni a balesetről.)
Ez is érdekelhet: