A Brabus 850 lóerőt tolt bele a Mercedes S osztályba, amelynek végsebessége a Lamborghini Aventadorral és a McLaren P1-gyel vetekszik.

Kezdjük mondjuk azzal a sejtelmes számmal rögtön a Brabus után, amely tényleg a lóerők számát jelzi, bár kétszer is ellenőriznünk kellett, hogy biztosan jól olvastuk-e. Mi eddig azt hittük, hogy ekkora teljesítményt csak kecskeáldozattal lehet előbányászni az 585 lóerős AMG motorból, a Brabus viszont kompresszoros ikerturbóval és 500 köbcentivel megnövelt hengerűrtartalommal próbálkozott, amivel sikerült is kicsikarniuk 265 lóerő pluszt.

Az autó brutális teljesítményéről mindent elmond, hogy a motor 1450 Nm-es nyomatékát 2500 és 4500 közötti fordulatszám-tartományban 1150 Nm-re kellett korlátozni, hogy a hatalmas erő nehogy szétszedje a hétfokozatú AMG Speedshift váltót, de a szétturbózott V8-as még így is 3,5 másodperc alatt gyorsítja százra a csaknem kéttonnás Sonderklassét. Az igazi alázás viszont csak ezután következik, ugyanis a Brabus luxusautójának végsebességét 350 km/h-ban korlátozták elektronikusan, tehát ugyanannyit megy, mint mondjuk egy Lamborghini Aventador bármilyen korlátozás nélkül.

A Brabus szorosan együttműködött az Apple-lel az autó fejlesztése során – erre utal a talányos iBusiness elnevezés is –, így a kibővített infotainment rendszer csupa Apple-kütyüt, többek között iPadet, Mac minit, iPod touch-t és Apple TV-t tartalmaz, a multimédiás és navigációs rendszert is magában foglaló Comandot pedig a hátsó ülésekről egy iPod minivel irányíthatjuk egy 15,2 colos TFT monitoron keresztül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában