Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A kisbuszban négy, egymással szembefordított fotelt találunk, amelyek ránézésre is drágábbak, mint egy átlagos budapesti lakás. A szemünk pedig valószínűleg nem csal, hiszen az Alcantarával és a legjobb minőségű bőrrel bevont ülések nem kizárólag azt a célt szolgálják, hogy az üzletembereknek ne a padlón ülve kelljen A-ból B-be utazniuk, de többek között masszázsfunkcióval bírnak, fűthetőek és hűthetőek, és adott esetben akár aludni is lehet bennük.

A két ülés között elhelyezett középkonzolon két kisebb, tíz colos képernyőt találunk (mármint nem mi, hanem akik meg tudják fizetni), alatta kávéfőzővel és mini hűtővel. A kocsiban emellett van minibár is, valamint ülésenként egy-egy kihúzható kis asztal.

A diszkrécióról a sötétített üveg, a még nagyobb diszkrécióról pedig az elektromosan működtethető függönyök gondoskodnak. És mert a mai üzletemberek nem a középkorban élnek, a kocsiba egy olyan kommunikációs rendszert is építettek, amelynek segítésével az utasok integrálhatják a telefonjaikat és laptopjaikat a Sprinter média központjába, amelynek tartalma ezután a 42 colos full HD LCD képernyőn is megjelenik. Érdemes tehát vigyázni a laptopon felejtett pornóval.

Bár a hosszú tengelytávú Sprinter megjelenése eléggé behatárolja a lehetőségeket, a Brabus mindent elkövetett annak érdekében, hogy a kocsi kívülről is egyedi legyen, így a Business Lounge többek között új hűtőrácsot, első lökhárítót és kipufogókat is kapott. Az ára? Azt nem mondták, mi pedig őszintén szólva belegondolni sem nagyon merünk.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.