A Los Angeles-i biciklis fesztiválon lekapott négy és fél méter magas biciklin nincs fék, de nem is kell: leszállni nem, csak leesni lehet róla.

A név meglepő pontossággal reflektál a tényekre, hiszen a bringa egyrészt tényleg nagyon magas – nagyjából négy és fél méter –, másrészt tényleg eléggé hülye is, hiszen leszállni nem, legfeljebb leesni lehet róla. Mivel a biciklit álló helyzetben nem lehet kiegyensúlyozni, ezért fékeket nem is szereltek rá, Richie-t pedig folyamatosan néhány segítő vette körül, akik a kereszteződéseknél megpróbálták időben leállítani a forgalmat – ahogy a videón is látszik, ez néha szinte csak centiken múlt.

A hülye bringához hülyén (értsd: párducmintás nadrágba) öltözött bicajos dolgát egy felüljáró is nehezítette: a felirat tanúsága szerint az egyre lejtő plafon a végén már csak öt centiméterre volt az emeletes kerékpár kormányától. A hétvégi pedálozás így festett felülről:

Kívülről pedig így:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni