Az idei szezonban öt újonc is helyet kap a rajtrácson. Bemutatjuk a kisebb szériákban nevelkedett fiatalokat, akik idén már a nagyok között bizonyíthatnak.

"Az F1-be egy út van: ha befizeted magad" – mondta a Forma–1-es autót első magyarként vezető Kesjár Csaba tragikusan rövid karrierje kapcsán barátja, Szikszay Attila. Különösen igaz ez a kisebb csapatok versenyzőire, akiknek a tehetségük mellett rendszerint egy vaskos csekkfüzetre vagy egy jól fizető szponzorra is szükségük van ahhoz, hogy versenyzői üléshez jussanak, és ha nem bizonyulnak elég tehetségesnek, akkor egy év múlva pont olyan gyorsan repülnek, ahogy érkeztek. Sikersztori persze bőven akad, gondoljunk csak a tavalyi szezon első és második helyezettjére, Sebastian Vettelre, aki a Toro Rossótól került a Red Bull istállóhoz, és Fernando Alonsóra, aki a szép emlékű Minardinál kezdte meg Forma–1-es karrierjét.

Lehet, hogy néhány év múlva az idei újoncok közül is többen valamelyik nagy csapatál fognak a világbajnoki címért harcolni. Lássuk, kik ők!

Valtteri Bottas (finn, 23 éves, Williams)

Bottas a tavalyi szezonban csapnivalóan teljesítő Bruno Senna helyére érkezik a Williams–Renault-hoz. A legendás Ayrton Senna unokaöccse közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: csapattársától, Pastor Maldonadótól rendszeresen kikapott, és végül csak a pontverseny 16. helyén zárta az évet, miközben Maldonado Barcelonában még futamgyőzelmet is aratott. A finn pilóta 2010 óta tagja a Williams csapatnak, Frank Williams hatalmas tehetségnek tartja. A 23 éves versenyző eddigi pályafutása során már számos kategóriát megnyert, 2011-ben például a GP3 sorozatban győzedelmeskedett.

Bár versenyen még soha nem állt rajthoz a Forma–1-ben, tavaly rendszeresen lehetőséget kapott a pénteki szabadedzéseken, így ismeri a pályákat és az autót is, a szerelőkkel pedig összeszokott csapatot alkothat idén. A Williams idei autójáról, az FW35-ösről a tesztek után elismerően nyilatkozott, kiemelve annak megbízhatóságát. Idén a legfontosabb célja, hogy rendszeresen pontszerző helyen végezzen, és kiegyensúlyozott teljesítménnyel segítse csapatát a Force India, valamint a Sauber legyőzésében.

Giedo van der Garde (holland, 27 éves, Caterham)

A 27 éves holland pilóta Kovalainent váltja a Caterham istállónál. A többi újonchoz képest fiatalnak már nem mondható versenyző 2006-ban került a McLaren tehetségkutató programjába, majd 2007-ben először a Super Aguri, majd némi huzavona után a Spyker F1 (mostani nevén Force India) szerződtette tesztpilótának. 2008-ban megnyerte a Formula Renault 3.5 bajnokságot, ezenkívül nem fűződnek nagy eredmények a nevéhez: 2011-ben harmadik lett a GP2 Asia Seriesben, 2012-ben pedig hatodik a GP2-ben.

A tavalyi szezonban harmadik számú pilótaként tevékenykedett a csapatnál, így némi tapasztalattal már rendelkezik, de a versenyzői ülést nem annyira ennek, mint inkább bőkezű szponzorainak köszönheti. Nem titok, hogy Kovalainennek azért kellett távoznia a csapattól, mert nem rendelkezett túl erős támogatói háttérrel, ez pedig megnyitotta az utat a holland pilótának. A Caterham helyzete egyébként már a bajnokság kezdete előtt nehézzé vált, mivel februárban a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) illegálisnak minősítette a kipufogójukat, ez pedig nagyban befolyásolja az autó sebességét. A csapat azóta csak szenved, amit mi sem bizonyít jobban, mint van der Garde nyilatkozata, aki szerint idén már az is csodának számítana, ha sikerülne pontot szerezniük.

Esteban Gutiérrez (mexikói, 21 éves, Sauber)

Az újoncok közül talán a fiatal mexikói pilótán van a legnagyobb nyomás, hiszen honfitársa, Sergio Perez tavaly olyan meggyőző teljesítményt nyújtott a Saubernél, hogy a McLaren a szezon végén le is szerződtette az újoncként három dobogós helyet szerző pilótát. Érkezése nem meglepetés: őt is ugyanaz a Telmex támogatja, aki korábban Perezt is versenyzői üléshez segítette, a Sauber pedig nyilván nem akarja elveszíteni a jól fizető mexikói telefontársaság támogatását.

Gutiérrez természetesen hangsúlyozta, hogy a Sauber a tehetsége és a benne rejlő lehetőségek miatt szerződtette, amit kisebb kategóriákban már bizonyított is: 2008-ban a Formula BMW Europe, 2010-ben pedig a GP3 sorozatban végzett az első helyen. A tavalyi idényben a Sauber tesztpilótája volt, a GP2-ben azonban – kisebb csalódást okozva – csak a harmadik helyen végzett. A fiatal mexikói elmondta: kiegyensúlyozott versenyzéssel szeretne rendszeres pontokat szerezni csapatának, amire – ha a Sauber újításai működnek – idén minden esélye meglesz.

Jules Bianchi  (francia, 23 éves, Marussia)

A 23 éves francia nagy szerencsével, szinte az utolsó pillanatban került a Marussiához, hiszen Luiz Raziának már szerződése volt a csapathoz, amikor kiderült, hogy a szponzorai mégsem tudják teljesíteni az anyagi feltételeket, így a csapat március elsején bejelentette, hogy a korábban a Ferrarinál valamint a Force Indiánál is tesztelő Bianchit szerződtetik Razia helyett. Egyes pletykák szerint érkezésével duplán jól járhat a csapat, hiszen a motorszállító Cosworth a jövő évben kiszáll a sorozatból, így 2014-től a Bianchit támogató Ferrari szállíthatja a motort a csapatnak. Ezt az információt ugyan még erősen cáfolják a felek, de senkit sem lepne meg egy jövőbeli együttműködés a két csapat között.

A fiatal pilóta 2007-ben a French Formula Renault 2.0, 2009-ben pedig a Formula Three Euroseries sorozatban tudott győzni, ezeknél az eredményeknél viszont sokkal fontosabb tapasztalatnak mondható az a két év, amit tesztpilótaként töltött a Forma–1-ben. Idén a legfontosabb célja, hogy a Caterham előtt végezzenek, amire talán lehet is esélyük, látva a maláj kézben lévő csapat gyengélkedését.

Max Chilton (brit, 21 éves, Marussia)

A Marussia másik újonc pilótája, a 21 éves brit Max Chilton neve ismerősen csenghet a motorsport rajongóknak, hiszen édesapja, Grahame Chilton a Carlin motorsport tulajdonosa. A Formula Renault, GP3 és GP2 csapattal is rendelkező, nagynevű istálló korábban olyan pilótáknak jelentett ugródeszkát, mint Sebastian Vettel, Nico Rosberg és Jenson Button, tehát mondhatjuk, hogy a fiatal Chilton a lehető legjobb helyről érekezett az F1-be. Tavaly negyedik helyen végzett a GP2 sorozatban, a Marussiánál pedig tesztpilótaként kapott lehetőséget.

Annak ellenére, hogy a legtöbb újonccal ellentétben túl nagy eredményeket nem tud felmutatni, nem gondolja, hogy rosszabb pilótának számít, csak azért, mert fizet. „Úgy vélem, ez mindig is így volt, és valószínűleg a folytatásban sem lesz másképp. Egyes legendáknak is szükségük volt az ehhez hasonló támogatásokra, hogy ott lehessenek az első helyen. Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban mondhatok, az az, hogy a csapatok először mindig a tehetséget nézik.” Az idei szezonban minden lehetősége meglesz rá, hogy bizonyítsa tehetségét, bár ahhoz, hogy pontot szerezzen, vélhetőleg egy nagy adag szerencsére is szüksége lesz.

(Fotó: Europress/Getty, WilliamsF1, CaterhamF1, SauberF1Team, jules-bianchi.com, Marussia F1 Team)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon