Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha eddig nem lett volna világos, hogy a 24 Hours of Le Mons a világ legbetegebb versenye, akkor most figyelj, ugyanis az idei versenyen a Homér Simpson által tervezett "Homér" is rajthoz áll. Doh!

Az általunk is annyira szeretett kis BMW-ből, az E30-asból átalakított Homér megszólalásig hasonlít a rajzfilmsorozat második évadában látott járgányhoz, italtartót és az ordibáló gyerekektől védő hangszigetelt buborékot is találunk rajta, még  a tekéző figura is ott figyel a motorháztetőn.

Ugyan a piros golyó fájóan hiányzik az autó tetejéről (a képeken még ott van), és az sem derült ki, hogy a duda tényleg a La Cucarachá-t játssza-e, de ezek hiányát betudjuk annak, hogy az autó sorozatbeli megfelelője 164-szer annyiba került, mint a valódi járgány: a The Simpsons-ban a Homér által tervezett kocsi kerek 82 ezer dollárba került, amivel sikerült is csődbe vinnie bátyja cégét, a kaliforniai verseny szabályzatának értelmében viszont az autók ára tuninggal együtt sem haladhatja meg az 500 dollárt (kb. 110 ezer forint).

Nem is hinnénk, hogy a nevetségesen alacsony összegből mi mindent lehet összehozni egy kis kreativitással, a Homérnak például egy igazi repülő autóval is szembe kell majd néznie a június 29-i versenyen.

(Fotó: David Moore)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.