A világ legdrágább autója nem lesz a hipsterek kedvence: kilencdarabos példányszámával szinte már kommersznek számít.

Az új kocsi nem lesz a hipszterek kedvence, hiszen kilenc darabos példányszámával szinte már kommersznek számít a mindössze három példányban gyártott Veneno mellett (nekik a Lamborghini Egoistát tudjuk ajánlani), viszont az olaszok szerint még a sima Venenónál is intenzívebb vezetési élményt nyújt majd. Ebben nem is kételkedünk, hiszen a 354 km/h tempónál jelentkező menetszél vagy a közvetlenül a hátunk mögött elhelyezett 750 lóerős, 7,5 literes V12-es motor bömbölése nyitott tetővel élvezhető csak igazán.

Az autóhoz egyébként még kinyitható vászontető sem jár, amivel a Lamborghininek sikerült elérnie, hogy a kocsi gyorsulásban és végsebességben is alig marad el a Venenóhoz képest: a roadster mindössze 2,9 másodperc alatt gyorsul százra, maximális sebessége pedig a már említett 354 km/h. Ez mindössze egy tizedmásodperccel és egy km/h-val gyengébb eredmény, mint amit a sima Veneno tud.

Az olaszok maximálisan kihasználják a Veneno iránti páratlan érdeklődést, és még 150 millió forintot hozzáírtak a 840 millió forintos árával már így is a világ legdrágább autójának számító Veneno árcédulájához. A hírek szerint a kilenc darab sportkocsihoz így 4,4 millió dollárért, vagyis nagyjából egymilliárd forintért lehet majd hozzájutni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés