Újratervezett hűtőrács, LED-es fényszórók, több extra – nagyjából ennyi változott a 2014-es modellévre megújult Dacia Dusteren, amely továbbra sem a megjelenésével fogja eladni magát.

Ez persze eddig sem okozott problémát, hiszen amíg a Duster az egyetlen épkézláb SUV hárommillió forint körül, addig akár bohócsapkát is rakhatnának rá, akkor is jól fogyna. A ráncfelvarrás így leginkább marketingcélokat szolgál, hiszen a fokozott médiafigyelem sosem jön rosszul (például mi is írunk róla).

De lássuk az autót: a legfeltűnőbben a hűtőmaszk változott, amelynek érdekes, rácsos dizájnja a LED-es nappali menetfénnyel kiegészített fényszórón is folytatódik. Hátul még minimálisabb a változás, a sötétebb színű fényszórókon és a krómozott kipufogón kívül nem sok különbséget fedezhetünk fel a korábbi modellhez képest. Állítólag az utastér is változik, de képeket erről egyelőre nem közöltek.

A kocsi teljesítménye nem változik, így a motorkínálat itthon továbbra is 102 és 105 lóerős benzines, valamint 90, 107 és 110 lóerős dízelmotorból áll majd. Bővül viszont az autóhoz rendelhető extrák köre, amelyek között megjelenik a tempomat, a tolatóradar, az ülésfűtés és az érintőképernyős navigációs-multimédia rendszer is.

Ha a legerősebb dízelmotorral szerelt Dusterhez az összes extrát megrendelnénk, akkor az autó ára (és felszereltsége) már nagyjából a Goodwoodban bemutatott Black Editionhöz közelítenie, igaz, ezzel együtt tulajdonképpen minden előnyét elveszítené a Nissan Qashqaijal vagy a KIA Sportage-dzsel szemben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés