A Mercedes százkilenc év alatt összesen tizennégy luxuslimuzint mutatott be. Nézd meg, hogyan változott a stílus 1904-től 2014-ig.

Bár a Sonderklasse, vagyis a különleges osztály csak az 1972-es W116-os szériával mutatkozott be, a luxus felszereltségű Mercedesek ennél jóval nagyobb múltra tekintenek vissza. A legrégebbi, a Simplex 60 hp éppen jövőre lesz 110 éves, így a 2014-es S osztály bemutatója alkalmából a Mercedes elérkezettnek látta a pillanatot, hogy kiadjon egy sorozatot, amin az összes eddigi luxusautójuk szerepel.

A listán igazi úttörőket is találunk, itt van például a W111-es, a faruszonyú, nálunk fecskeként ismert Merci, aminél először alkalmazták a gyűrődőzónát, nem kis részben az akkoriban a Mercedesnél dolgozó magyar származású mérnöknek, Barényi Bélának köszönhetően. Az 1972-ben bemutatott első S osztályos Merciben, vagyis a 116-os szériában jelent meg először az ABS és a négyküllős biztonsági kormány, 1981-ben pedig a 126-os széria lett az első sorozatgyártású autó, amiben már alapfelszereltségként volt jelen a légzsák.

(Forrás: Mercedes–Benz)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
36% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés