Bemutatjuk a megújult S osztályos szedánt, ami a netre kikerült képek alapján megőrizte eleganciáját, mégis sokkal sportosabb kocsi benyomását kelti elődjénél.

Ízlés kérdése, hogy a nagyobb légbeömlők, a markáns első lökhárító vagy a CLA/CLS Mercikre emlékeztető ívelt vonalak mennyire passzolnak az elegáns megjelenéshez, de nekünk eléggé bejön. Kíváncsian vártuk, mi lesz a hűtőráccsal, amit az összes többi osztálynál teljesen újragondoltak, a W222-nél viszont maradt az eddigi, négy keresztléces és enyhén lefelé ívelt megoldás, ami mintegy kiemeli az S-Mercit a többi osztály közül.

Az eddigi infók alapján a kocsi megnőtt, 5,1 méteres hossza több mint három centit jelent az elődhöz képest, aminél kicsit szélesebb (1,9 méter) és magasabb (1,5 méter) is lesz.

A 7-es BMW és Audi A8 ellenfelének szánt luxusautó motorkínálatáról is lehet már tudni valamit, eszerint a W222 a 258 lóerős turbódízel és a 455 lóerős turbó mellett egy 306 lóerős hibrid meghajtással is elérhető lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.