Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjjal utolsó fordulójához érkezett a 2014-es Forma–1-es világbajnokság. A vasárnapi futam előtt a Mercedeses Lewis Hamilton vezeti a pontversenyt, 17 ponttal megelőzve csapattársát, Nico Rosberget, ám az idei dupla pontos szabály miatt még mindkét pilótának van esélye a világbajnoki cím megszerzésére. Lássuk, milyen érvek szólnak a német pilóta mellett.

Mert volt türelme kivárni a címet

Amíg Hamilton 2013 elején gyakorlatilag beleült a tutiba, Rosberg 2010-ben egy borzalmasan rossz autóval kezdte meg Mercis karrierjét, amellyel az első három évben az is hatalmas dolognak számított, ha valamelyik pilótának sikerült dobogóra állnia. A német viszont soha nem panaszkodott, lehajtott fejjel tette a dolgát, és nem ritkán Schumit is elverve, gyakorlatilag mindent kihozott az autóból, amit csak lehetett. Az idei szenzációs kocsi egyfajta jutalomnak is tekinthető kitartásáért, szomorú dolog lenne, ha elszalasztaná a lehetőséget, amire ennyit várt.

Mert gyorsabb, mint Hamilton

Köztudott, hogy Hamilton még a top pilóták között is az egyik leggyorsabb, így aki 11–7-re tudja elverni az időmérő edzéseken, az tényleg minden elismerést megérdemel. Rosberg pechjére a világbajnoki címet nem az időmérő edzések alapján osztják.

Mert esélytelenként is sikerült kitartania a végéig

Bár ugyanazzal az autóval versenyeznek, Hamilton és Rosberg közel sem ugyanabból a helyzetből vágott neki az évnek. Hamilton világbajnokként, világbajnoki másodikként, a Forma–1 egyik legjobban fizetett pilótájaként, számtalan futamgyőzelemmel a tarsolyában. Rosbergnek ezzel szemben összesen három futamgyőzelme volt az idei szezon előtt, így a német első feladata az volt, hogy elhiggye magáról: tényleg képes megnyerni a világbajnokságot.

Rosberg esélyességében senki sem hitt igazán, ám ő a szezon felére, komoly hátrányból felállva képes volt megfordítani a meccset. Hamilton szezon eleji négyes, majd a szezon végi ötös győzelmi szériáitól szinte bármelyik pilóta összeroppant volna mentálisan, Rosberg ehelyett szorgosan gyűjtögette a pontokat, ezzel életben tartva világbajnoki reményeit egészen a szezon végéig.

Mert Senna is háromszoros világbajnok

Igazságtalan, hogy Ayrton Senna háromszoros világbajnok? Nem? Pedig minden idők talán legnagyobb versenyzője a dupla pontos szabálynál nagyságrendekkel idiótább pontozási rendszernek köszönhetően szerezte meg első világbajnoki címét. 1988-ban ugyanis minden pilótának csak a legjobb tizenegy eredményét vették számításba az év végi összesítésben, így Alain Prost hiába szerzett összesen 105 pontot a szezonban, mégis elveszítette a vb-t a mindössze 94 pontot szerző Sennával szemben (a legjobb tizenegy eredmény alapján Senna 90-87-re nyert).

A dupla pontos szabály ettől még természetesen nem jó, de ha Sennától nem vitatjuk el a világbajnoki címét, akkor Rosbergtől sem kéne.

Mert van rosszabb, mint a csapatutasítás

Ez pedig az, ha a csapat fű alatt, nyíltan felvállalt csapatsorrend nélkül támogatja az egyik versenyzőt. A két Mercis egyre elmérgesedő rivalizálása és Daniel Ricciardo elképesztő formája miatt szeptember elejére egy olyan forgatókönyv kezdett el kirajzolódni, amivel addig senki sem számolt: a Mercedes akár el is bukhatja az egyéni világbajnoki címet. Ennek tetejébe Rosberg alaposan ki is húzta a gyufát a csapatvezetésnél, amikor a Belga Nagydíjon nagyjából szándékosan kilökte Hamiltont. Nem lehetünk benne biztosak, hogy a Mercedes tényleg kedvezett Hamiltonnak, de tény, hogy Toto Wolff Belga Nagydíj után tett emlékezetes kijelentése után (miszerint számtalan eszközünk van megbüntetni Rosberget) minden a Mercedes számára legkedvezőbb módon alakult: a nagyobb kockázatot jelentő Rosberg visszaesett, Hamilton ötször nyert zsinórban, így az utolsó két futamnak a németek már úgy vághattak neki, hogy tudták: zsebben van a világbajnoki cím.

És hogy milyen érvek szólnak Hamilton mellett? Ne félj, azt is elmondjuk!

(Fotó: Europress/AFP)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.