A Lotus nagyjából 17,5 millió euróval tartozik a világbajnoknak, aki bojkottal fenyeget az utolsó két futamra.

Az Autoblog számításai szerint a pontokért járó prémiummal együtt a Lotus nagyjából 17,5 millió euróval, vagyis több mint ötmilliárd forinttal tartozik Raikkonennek, aki már Abu-Dzabiba is csak az utolsó pillanatban utazott el. "Csak azért vagyok itt, mert szeretek versenyezni" – mondta az ex-világbajnok, aki azt is kilátásba helyzete, hogy a szezon utolsó két futamán (Austinban és Interlagosban) már nem áll rajthoz, ha továbbra sem kap fizetést csapatától.

A komoly anyagi gondokkal küzdő Lotus azzal védekezik, hogy mivel a pilótának így is milliói vannak, először a csapat többi munkatársát próbálják kifizetni, akiknek adott esetben a megélhetésük múlhat azon, kapnak-e fizetést – bár az érvelésben van némi ráció, ettől függetlenül teljesen érthető lenne, ha Raikkonen valóban nem állna rajthoz a további versenyeken.

Hogy a pilóta és a csapat viszonya ennyire elfajult, abban szerepet játszhat az is, hogy Raikkonen jövőre már nem a Lotusnál folytatja, a csapat pedig nem igazán lelkesedett érte, amikor megtudták, hogy pilótájuk a Ferrarihoz igazol. A feszültség már a múlt hétvégi indiai versenyen is érezhető volt, amikor a futam utolsó köreiben Raikkonent egy "menj a picsába!" felszólítással próbálták rávenni a csapatrádión, hogy engedje el a mögötte érkező, és jóval gyorsabb csapattársát, Romain Grosjeant.

(Forrás: Autoblog, Fotó: Kimiraikkonen.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés