A Skyrunner feleannyiba sem kerül, mint a Terrafugia Trasition, és minden terepen elboldogul.

A héten megrendezett Lauderdale-i Nemzetközi Hajókiállításon bemutatkozó privát repülő 119 ezer dolláros (kb. 26 millió forint) árát persze érezhetően nem a magyar pénztárcákhoz igazították, de a több mint kétszer ennyibe kerülő Terrafugia Transitionhöz képest már súrolja a megfizethető kategóriát.

A Ford Fiesta 116 lóerős, egyliteres EcoBoost motorjával felszerelt kocsi ejtőernyővel és a hátuljára szerelt rotor segítségével emelkedik a magasba, ahol legfeljebb 320 kilométert tud megtenni 88 km/h tempóban. Irányítani a kormány mellett elhelyezett műszerekkel, valamint a kormányra kicsit esetlenül felszerelt iPaddel lehet, ha pedig véletlenül valami balul üt ki, akkor az autóba épített siklóernyő segítéségével menekülhetünk a szorult helyzetből.

420 kilogrammos tömegének köszönhetően a Skyrunner a földön egészen fürgén mozog: bár végsebessége csak 185 km/h, de 4,3-as gyorsulása egészen jó vezetési élményt ígér, ráadásul bármilyen terepen jól boldogul, nem úgy, mint a Transition vagy a szlovák Aeromobil, amelyek sokkal inkább repülők, mint autók.

(Forrás: Autoblog)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés