Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A lehető legrosszabb forgatókönyv következett be Szuzukában: Jules Bianchi épp egy mentést végző munkagépnek ütközött, és súlyos fejsérüléssel került kórházba.

Komoly baleset történt a Japán Nagydíj utolsó köreiben, Jules Bianchi, a Marussia francia pilótája nekiütközött az Adrian Sutil autóját bukótérből mentő munkagépnek.

Már a közvetítés alatt sejteni lehetett, hogy súlyos következményekkel járt az eset, a kicsúszást nem játszották vissza, és azonnal a helyszínen termett a pálya mentőszemélyzete, majd a Safety Car beküldése után vörös zászlóval megszakították, és pár perc múlva le is intették a futamot.


Mint azóta a hivatalos FIA-jelentésből is kiderül, Bianchi súlyos fejsérülést szenvedett, eszméletlen állapotban szállították a tíz kilométerre fekvő Cu városba, a Mie prefektúrai egyetem klinikájára. A legfrissebb információk szerint a jelenleg is tartó műtétet követően – nagy vérömlenyt kell eltávolítani a koponyából – az intenzív osztályon ápolják majd tovább a fiatal francia versenyzőt.

A furcsa futamot Lewis Hamilton nyerte Nico Rosberg és Sebastian Vettel előtt, de most ez mellékes az F1-rajongók számára, mindenki arra vár, hogy megnyugtató hírek érkezzenek Bianchi állapotáról.

(Fotó: Europress/AFP, Twitter)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.