A Suzuki mérnökei biztosra mentek: a Sanghaji Autószalonon bemutatott Authentics konzervatív vonalvezetésű, komoly autó lett.

Hogy a világ többi része kap-e az új szedánból, arról a Suzukinál egyelőre mélyen hallgatnak, lehet, hogy az Authentics csak a másfél milliárdos kínai piacon fog bemutatkozni. Ez a lépés nem lenne egyedülálló, a Volkswagen például már 2008 óta gyártja a Lavidát. Nem hallottál még róla? Nem csoda, ugyanis a Lavida kifejezetten a kínai piacra készül, a kínaiak igényei szerint. A kínaiak igénye pedig elsősorban az, hogy az autó, amiben ülnek egy szedán legyen, nem véletlen tehát, hogy az USA-ból éppen csak kivonuló, és ezzel a legnagyobb autópiacot a háta mögött hagyó Suzuki éppen egy ilyen modellel érkezett Sanghajba.

Az Authenticsről egyelőre annyit tudunk, amennyi a képeken látszik, tehát hogy egy kicsit konzervatív formájú, de nagyon is komolyan vehető autó született. Mivel adatokat egyelőre nem közöltek róla, ezért nem tudni, hogy teljesítményben vagy méreteiben mennyire fog különbözni a Kizashitól (szerintünk nem nagyon), de ránézésre mindenképpen kellemesebb látványt nyújt, ezért reméljük, hogy előbb-utóbb Európába is áthozzák.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A 19 éves Verstappen brutális rajtja

További cikkeink a témában