És ha ez így megy tovább, hamarosan nem csak a világ legbiztonságosabb, de legszebb autóit is a svédek fogják építeni.

A svédek által lekombizott, de inkább shooting brake-nek tűnő karosszériával felpumpált kocsi sajnos még mindig csak tanulmány, és ezzel nagyjából végére is értünk a negatívumoknak.

Az autó tulajdonképpen egy az egyben megegyezik a Coupé Concepttel (leszámítva persze a hátulját és a hatalmas panorámatetőt), ami nem is csoda, hiszen ezekkel az autókkal a Volvo elsősorban az új, SPA moduláris platformra épülő modelljeik formanyelvét igyekszik hangsúlyozni.

Éppen emiatt mi kicsit sem félünk tőle, hogy az autó kárba megy, a svédek ugyanis az elmúlt fél évben bemutatott három tanulmányautóval elég határozottan letették a garast a letisztult, mégis izgalmas formák mellett – ha a Frankfurtban bemutatott kupé vagy a mostani kombi végül nem kerül sorozatgyártásba, akkor majd kerül valami más, ami feltehetőleg ugyanilyen dögösen fog kinézni. Mint például az év végén érkező XC90 SUV, amely a Detroitban bemutatott koncepció alapján szintén a szép autók táborát fogja majd erősíteni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Kényelmes tempónál is könnyen történhet hatautós baleset az autópályán

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés